Ricciardo: Az autóm nagyon megsérült az első körben

A kiábrándító Orosz Nagydíj után már a soron következő két versenyt várja a Red Bull versenyzője, Daniel Ricciardo.


A kiábrándító Orosz Nagydíj után már a soron következő két versenyt várja a Red Bull versenyzője, Daniel Ricciardo.

Az ausztrál csak a tizenegyedik helyen futott be a vasárnapi versenyen, miután már az első kanyarban balesetbe keveredett: épp csapattársa, Daniil Kvyat miatt ütközött neki az első kanyarban a ferraris Sebastian Vettel.

Ricciardo elárulta, az első kanyarban autója annyira megsérült, hogy lényegében esélyük sem volt a pontszerzésre.

„Frusztráló és természetesen sajnálatos, hogy gyakorlatilag már az első körben kiestünk a versengésből, de ilyen dolgok megtörténnek” – mondta az ausztrál pilóta.

„A rajt után éreztem egy nagy ütést. Láttam, hogy Seb nekem ütközik, de úgy tűnt, hogy ő is kapott egy ütést. Nagyon megsérült az autó, ezért ki is kellett állnunk a bokszba. Úgy gondoltuk, kipróbáljuk a közepes keverékű gumikat, de nem igazán működött a dolog.”

„Sajnos annyira megsérült az autó, hogy semmit sem tanultunk a mai versenyen, még a tempónkkal sem nagyon voltunk tisztában. Barcelona és Monaco jobban alakulhat, szóval a következő pár versenyt izgatottan várjuk.”

Maradj még, olvasd el ezeket is!

Kapcsolódó cikkek

Friss hírek

 

 

 

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!