Ricciardo bizakodó a Ferrari Q2-es küszködése miatt - F1VILÁG.HU

Ricciardo bizakodó a Ferrari Q2-es küszködése miatt

HIRDETÉS
Fotó: Red Bull Racing

A Ferrari szombati küszködése után optimistán várja a vasárnapi Szingapúri Nagydíjat Daniel Ricciardo.

Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen a kvalifikáció második szakaszában megpróbáltak az ultralágy gumikkal továbbmenni a Q3-ba, hogy ezekkel az abroncsokkal kezdjék meg a mai versenyt, végül azonban változtattak terveiken, és feltették a hiperlágy gumikat, mivel mindkettejük továbbjutása veszélybe került.

Räikkönen a rádión azt mondta a csapatnak, értelmetlen a keményebb keverékkel próbálkozni, Vettel azonban megpróbálkozott volna még egyszer, végül azonban lebeszélték róla.

Ricciardo a 6. helyről kezdi majd meg a délután 14 óra 10 perckor startoló versenyt, elmondása szerint pedig a Ferrari szenvedését látva optimista.

„Őszintén szólva azt gondolom, a mi hosszú etapos tempónk jó lesz. Szerintem jól tudunk majd vigyázni az abroncsokra” – mondta Ricciardo, aki abban bízik, egy kiállással teljesíteni tudja a távot, ellentétben néhány riválisával.

„Ha mindenki egy kiálláson lesz, nehéz lesz bármit is tenni, még előzni is. Hacsak valaki nem hibázik, nagyon kemény lesz…”

„Optimista vagyok, mert a Ferrari kezdetben az ultralágy gumikkal próbált továbbjutni a Q2-ből. Ez azt árulja el nekem, hogy nem akartak a hiperlágy gumikon rajtolni – szóval talán lesznek gondjaik.”

„Remélhetőleg néhányan két kiálláson lesznek, ez pedig esélyt ad majd nekünk.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!