Hírek

Ricciardo esős versenyben reménykedik

Fotó: Red Bull Racing

Az 5. helyről rajtolhat a vasárnapi Francia Nagydíjon a Red Bull versenyzője, Daniel Ricciardo. Az ausztrál azt reméli, esőben kell majd versenyezniük Le Castellet-ben.

Az időjárás már szombaton megtréfálta a csapatokat, a 3. szabadedzést ugyanis úgy ahogy van elmosta az eső.

A kvalifikációt viszont már száraz pályán teljesítette a mezőny, Ricciardo pedig az 5. rajthelyet csípte el. A Red Bull versenyzője nem volt túl elégedett, elmondása szerint ugyanis nem volt egyszerű beállítani versenyautóját.

„A pozíció nem, de az időmérő maga elég frusztráló volt” – mondta a Red Bull ausztrálja a Sky Sports F1 televíziónak nyilatkozva.

„Elég hamar jelentkezett az alulkormányzottság, így módosítanunk kellett az első szárny beállításain. Mást nem nagyon tehettünk, hogy megszabaduljunk ettől a jelenségtől. Már a mai szabadedzésre is változtattunk, bár azt elmosta végül az eső, így vissza kellett térnünk ahhoz, amit pénteken csináltunk.”

„Az 5. hely jobb, mint a 6., de maga az időmérő frusztráló volt, mert bizonyos szempontból csak utas voltam az autóban – na jó, nem utas, de korlátozottak voltak a lehetőségeim a javításra.”

Arra a kérdésre, hogy mennyire elégedett a versenytempóval, illetve miben bízik a vasárnapot illetően, Ricciardo így felelt: „Az esőben!”

„Esőben esélyesek lehetünk a dobogóra. Egy száraz versenyen… fogalmazzunk úgy, hogy mi több leszorítóerővel rendelkezünk. Még házon belül is eltérően állítottuk be az autókat, és én ebbe az irányba indultam el. Szerintem több leszorítóerő van az autónkon, mint bárki másnak, ezért az előzés feltehetően nem lesz olyan könnyű számunkra.”

„Egy jó rajtra lesz szükségem, és aztán onnan indulhatunk tovább.”

Szólj hozzá!