Ricciardo idei harmadik motorjától is elköszönt - F1VILÁG.HU

Ricciardo idei harmadik motorjától is elköszönt

HIRDETÉS

Hatodikként zárta a Bahreini Nagydíjat Daniel Ricciardo – az ausztrál mégsem lehet teljesen elégedett, közvetlenül a célvonal előtt ugyanis autójában megadta magát a Renault-motor.


Hatodikként zárta a Bahreini Nagydíjat Daniel Ricciardo – az ausztrál mégsem lehet teljesen elégedett, közvetlenül a célvonal előtt ugyanis autójában megadta magát a Renault-motor.

Christian Horner, az istálló csapatfőnöke elmondta: „Most már a határokat feszegetjük motorfronton. Ez volt a harmadik motorunk négy versenyen.”

Ricciardo a futammal kapcsolatban úgy fogalmazott, bár még nem tartanak ott, ahol szeretnének, reményei szerint egyre közelebb kerülhetnek az élmezőnyhöz.

„Jól vezettem, de kicsit magányos voltam a hatodik helyen” – mondta az ausztrál tehetség.

„Azt gondolom, a csapat egyre jobb lesz, folyamatosan javulunk és előrelépéseket teszünk. Az első három csapat jelenleg elérhetetlen számunkra, de azt gondolom, az európai szezon kezdetére közelebb kerülhetünk egy kicsit.”

„Véleményem szerint a lemaradásunk ennél már csak kisebb lesz.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!