Fotó: Red Bull
Hírek

Ricciardo: Legalább van következménye, ha hibázunk

Daniel Ricciardo, a Red Bull versenyzője nagyon élvezte a körözést csapata hazai pályáján, még akkor is, ha még bőven van mit csiszolni a teljesítményükön.

A pénteki gyakorlásokon a Mercedes bizonyult a leggyorsabbnak, Ricciardo az első tréningen az 5., a másodikon a 4. helyen végzett, hátránya 4,5 tizedmásodperc volt a győztes Hamiltonhoz képest.

Ricciardo az edzéseket követően elmondta, nagyon élvezte a vezetést a Red Bull Ringen, bár még bőven van min dolgozniuk az időmérőig, mivel két különböző beállítást próbálgattak pénteken – valahol a kettő között lesz a megoldás számukra.

„Nagyon szórakoztató volt a pályán lenni, ez egy gyors helyszín, de nagyon élvezetes arra az egy percre és néhány másodpercre, ameddig tart. A rövid pálya miatt az eredmények is nagyon szorosak. Azt hiszem, az első szabadedzésen kicsit erősebbek voltunk, mint a másodikon, és még mindig van hova fejlődnünk” – mondta az ausztrál.

„Megváltoztattunk néhány dolgot a két edzés között, de úgy gondolom, hogy megtalálhatjuk majd az arany középutat a két beállítás között. Az első tréningen jobban éreztem magam a lágy gumikkal, mint az ultralágyakkal, de délután jobb időt értem el a szuperlággyal, mint az ultrával.”

A második edzésen Hamilton a lágy gumikkal, mögötte csapattársa Valtteri Bottas és Sebastian Vettel az ultralágyakkal, míg Ricciardo a szuperlággyal érte el legjobb eredményét.

„Ha jól láttam, Lewis a lágyakkal volt a leggyorsabb. Ez meglepő, de a gumik között nincs nagy különbség, szóval érdekes lesz látni az időmérős taktikákat.

Ricciardónak is problémái akadtak az ausztriai kerékvetőkkel, azonban szerinte erre oda lehet figyelni: „Folyamatosan a kerékvetőről kérdeznek: az első edzésen megsérült az első szárnyam az egyiken, de a mi feladatunk az, hogy ne menjünk rájuk, és ez legalább behatárolja a pályát. Ezeknek a modern pályáknak, ahol nincsenek falak, nem mindig vannak határai, szóval nem gondolnám, hogy ez a megoldás rossz alternatíva, mert legalább van következménye, ha rámegyünk.”

Szólj hozzá!