Ricciardo már Monacóra készül - F1VILÁG.HU

Ricciardo már Monacóra készül

HIRDETÉS
Fotó: Red Bull Racing

Az ötödik helyen ért célba a vasárnapi Spanyol Nagydíjon a Red Bull versenyzője, Daniel Ricciardo. Az ausztrál már a Monacói Nagydíjra készül.

Ricciardo a 6. helyről vágott neki a vasárnapi futamnak, és miközben csapattársa, Max Verstappen dobogóra állhatott Barcelonában, neki nem sikerült sokat előrelépnie.

„Egy kicsit trükkös volt ma a vezetés. Az autó gyors volt, amikor minden klappolt, de könnyű volt hibázni” – fogalmazott a rutinos versenyző. „Nagyon ki volt hegyezve a dolog.”

„Ha az embernek szerencséje van, össze tud rakni egy pazar kört, de talán csak 5-ből 1-szer sikerült, a többi négy körben csúszkáltam és küszködtem azzal, hogy a pályán maradjak.”

„A verseny elején az volt az érzésem, hogy tartjuk a tempót. Úgy tűnt, Kimi nem különösebben gyors, Max és én pedig gyorsabbak vagyunk. De aztán kimentem a bokszba, és három autó harcolt egymással, ami időveszteséggel járt számomra. És a virtuális biztonsági autó utáni újraindításnál kipörögtem, ami miatt a senki földjére kerültem.”

Ricciardo elárulta, a soron következő Monacói Nagydíjat igazán várja már, hiszen a kanyargós utcai pálya kedvezhet a Red Bull autóinak.

„A nyers tempót tekintve Monaco lehet a legerősebb pálya számunkra, de majd meglátjuk.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!