Ricciardo megkapta az utolsó motorját

Daniel Ricciardo számára egyáltalán nem indul jól a barcelonai versenyhétvége, az ausztrál versenyző autójában ugyanis újra motort kellett cserélni – így a rendelkezésre álló erőforrások utolsó, vagyis negyedik darabját is építették a Red Bull autójába.


Daniel Ricciardo számára egyáltalán nem indul jól a barcelonai versenyhétvége, az ausztrál versenyző autójában ugyanis újra motort kellett cserélni – így a rendelkezésre álló erőforrások utolsó, vagyis negyedik darabját is építették a Red Bull autójába.

Ricciardo elmondta, várható volt, hogy egy újabb motorcserén lesznek túl a hétvégén, azonban bízik benne, hogy fejlesztéseik javulást hoznak az autó teljesítményének szempontjából – habár kicsit szkeptikus azt illetően, hogy az új erőforrás problémamentesen működik majd.

„Tudtuk, hogy a régi motorral már nem tudunk sok kilométert megtenni. Szükség volt egy kis időre, míg a fiúk beszerelték a negyedik erőforrást. Amikor pályán voltam, világossá vált, nincs elég időnk ahhoz, hogy a javulást előhozzuk az autóból.”

„Ilyen körülmények között nehéz elhinni, hogy az új alkatrészekkel minden rendben van. A lehetőség megvan, csak ki kell tudnunk aknázni. Kevés örömet jelent az, hogy másokat látunk versenyezni. Holnap még többet kell tanulnunk. Szerencsére legalább Daniil tudott körözni.”

Ricciardo továbbá azt is elmondta, nagyon bízik benne, hogy ezúttal legalább két versenyt kibír a motorja, ugyanis a következő nagydíjhétvégén, Monacóban nem szeretne büntetést kapni motorcsere miatt.

„Négy motor öt hétvége alatt nem túl optimális, de ez nem rajtam múlik. Csak remélni tudom, hogy a mostani motor ezt a versenyt és a monacóit is túléli, mert ha valahol, utóbbi helyen nem szeretnék büntetést kapni.”

Az ausztrál csapattársának, Daniil Kvyatnak ugyan nem akadtak gondjai az autóval, azonban a Barcelonába hozott fejlesztésekhez még hozzá kell szoknia, mert azok jelentősen érintik az autó vezethetőségét.

„Óvatosnak kellett lennem a teljesítménnyel, de valódi problémáim nem voltak. Csak meg kell néznünk, hogy mit hoznak az újítások. Egy ilyen fejlesztési csomag miatt megváltozik az autó vezetési érzése. Több időre van szükségünk, hogy a maximumot tudjuk kihozni az újításokból.”

Maradj még, olvasd el ezeket is!

Kapcsolódó cikkek

Friss hírek

 

 

 

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!