Fotó: Red Bull Racing
Hírek

Ricciardo a Mercedesnél 2019-ben? Megszólalt a csapatfőnök!

Igazán jó esélyei lehetnek Daniel Ricciardónak arra, hogy 2019-ben a Mercedes versenyzője legyen – legalábbis erre utalt Toto Wolff legutóbbi nyilatkozata, melyben egyértelművé tette, szemmel tartják az ausztrált.

Ricciardo jelenleg érvényes szerződése 2018 végén jár le a Red Bull Racingnél, az ausztrál pedig leszögezte, nem sietős számára a döntés, szeretné alaposan átgondolni döntését, és nyitva hagyni lehetőségeit a jövőre nézve.

A következő szezon végén ugyanis a Mercedesnél, illetve a Ferrarinál is lehet üresedés: előbbi istállónál Valtteri Bottas, utóbbinál Kimi Räikkönen kontraktusa jár le.

A Mercede motorsport-igazgatója, Toto Wolff nemrég egy interjúban elárulta, jelenleg a következő idényre fókuszálnak, de kétségkívül el kell majd gondolkodniuk a folytatáson is. És Ricciardo bizony képbe kerülhet.

„2018-ban mostani versenyzőinkkel folytatjuk, de ami 2019-et illeti, egy igazán izgalmas év vár ránk” – mondta Wolff a BBC 5 rádióműsorában.

„Lesz néhány tehetséges pilóta, akik addigra még több tapasztalatot gyűjtenek. Ráadásul néhány igazán jó versenyző – mint például Daniel Ricciardo – szabaddá válik.”

„Először látni akarjuk, hogyan alakul az idény első harmada – kiderül, hogy az autónk elég jó lesz-e ahhoz, hogy elöl legyünk. Jelenleg erre összpontosítunk. És aztán majd kielemzünk mindent, és remélhetőleg jó döntéseket hozunk.”

Ricciardo mellett nemcsak pazar teljesítménye – melyet Adrian Newey „gyakorlatilag hibamentesnek” írt le – szól, hanem barátságos személyisége is, mely jó légkört teremthet csapaton belül.

„Ha egy éve valaki megkérdezett volna arról, hogy mit preferálok, azt mondtam volna, hogy egy olyan rivalizálást, mint amilyen Nico Rosberg és Lewis Hamilton között volt, melynek köszönhetően mindkét versenyző kiválóan versenyzett” – mondta Toto Wolff.

„Idén viszont láttuk ezt a remek légkört a versenyzőink között, főleg egy nehéz idény során – és ez nagy előny volt.”