Ricciardo: „Nagyobb lépésekre” lesz szükségünk 2020-ra

Daniel Ricciardo (AUS) Renault F1 Team RS19.
Hungarian Grand Prix, Sunday 4th August 2019. Budapest, Hungary.
Fotó: Renault
A Renault versenyzője, Daniel Ricciardo azt mondja, csapatának „nagyobb lépésekre” lesz szüksége 2020-ban, ha el akarja érni célját, és a dobogóért szeretne harcolni a következő évadban.

A francia istálló 2016 óta szerepel ismét gyári csapatként a Forma-1-ben – akkor a csapat egy ötéves tervet dolgozott ki, ennyi idő alatt szeretett volna visszatérni az élmezőnybe.

A Renault tavaly a három élcsapat mögött a 4. helyen zárta a konstruktőri bajnokságot, idén viszont nem tudott előrébb lépni, sőt, a csapat jelenleg csak 6. a bajnoki pontversenyben.

Az enstone-i gárda az idei évre elcsábította a Red Bulltól Daniel Ricciardót, aki 2 évre szóló szerződést írt alá a Renault-val. Ricciardo elismeri, komolyabb előrelépésekre lesz szükség az év második felében.

„Nem akarom azt mondani, hogy a várakozásaimnak megfelelően alakul az idei szezon, mert nyilván többet vártam, de tudtam, hogy nem így működik” – mondta az ausztrál.

„Ha megnézzük Kanadát, az időmérőt, akkor azt is mondhatnám, hogy valójában felül is múltuk a várakozásokat az első pár versenyen. De aztán jöttek olyan futamok, mint az ausztriai, ahol a várakozásokon alul teljesítettünk.”

„Szóval a kettő között ingadozunk, de most már elérkeztünk a szezon feléhez, és szerintem már mondhatjuk azt, hogy oké, jobban kell szerepelnünk, ha dobogókat akarunk elérni 2020-ban – el kell kezdenünk nagyobb előrelépéseket tenni a szezon második felében.”

„Azt mondanám, hogy idáig valahol középen álltunk a várakozásaikat tekintve, de a szezon második felében már rendszeresen azt várnám, hogy a top 6-ban végzünk.”

A Renault hazai versenyére, a Francia Nagydíjra komolyabb fejlesztésekkel érkezett, azóta azonban a csapat mindössze 11 pontot gyűjtött. Arra a kérdésre, hogy számít-e arra, hogy a nyári szünetben fejlődik a csapat autója, Ricciardo így felelt: „Szerintem tud – de csak jóval a nyári szünet után lesznek újabb komoly fejlesztések. De persze számítok néhány újításra.”

„Franciaországba is vittünk fejlesztéseket – nem voltak olyan jelentősek, szóval a következő nagyobb dolgoktól már kicsit többet várhatunk.”

„De nem vagyok lesújtva, mert bár többet vártam, tudtam, hogy időbe fog telni. Ha a szezon végén is úgy állunk majd, ahogy most, akkor elmondhatjuk, hogy várakozásainkon alul teljesítettünk.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
}

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!