Megosztás:

Ricciardo nem haragszik Grosjeanra

Ricciardo szerint egyelőre biztosan nincsenek versenyben a Mercedesszel.
Ricciardo szerint egyelőre biztosan nincsenek versenyben a Mercedesszel. © Red Bull Racing

Daniel Ricciardo szerint a Red Bull versenytempója még nem az igazi a szabadedzések alapján, azonban bízik benne, hogy vasárnapra sikerül javítaniuk az eredményeiken.

Ricciardo az első szabadedzésen csak a 10., míg a második tréningen a 3. legjobb időt autózta – az ausztrál pilóta számára cél, hogy dobogóra állhasson a szezon utolsó versenyén, Abu Dhabiban.

A második szabadedzésen Ricciardót Romain Grosjean, a Haas versenyzője tartotta fel, akinek kézmozdulatokkal jelezte, hogy igencsak útban volt, majd csapatrádión üzent, hogy „nagyon jó, egyáltalán nem állt az utamban”.

A szabadedzéseket követően az ausztrál elmondta, hirtelen ideges lett Grosjean manővere miatt, azonban hamar túltette magát rajta.

„Nem volt jelentősége” – mondta. „Ő lassú körön volt, de nem vagyok mérges rá. A pillanat hevében természetesen idegesítő, mert ő levezető körön volt, én pedig gyorson. De ahogy mondtam, már nem haragszom.”

„A tempó egészen rendben van” – mondta Ricciardo az eddigi teljesítményükről. „Jó edzésnap volt, kevés üzemanyaggal nem rossz a helyzetünk. Nem vagyunk olyan gyorsak, mint Lewis Hamilton, de a Ferrarival üres tankkal nagyjából egálban vagyunk.”

„Versenytempóban még nem vagyunk túl erősek, ezen a területen még javulhatunk kicsit. Szóval lesz mit csinálni még ma este is. De azt mondanám, hogy ez egy jó szezonkezdet volt.”

„Egy dobogós helyezés jó lenne a szezon befejezéseként, de természetesen a futamgyőzelem lenne az igazi. Meglátjuk, hogyan alakul.”

MEGOSZTÁS:

Ezt olvastad már?

Sebastian Vettel megnyerte az első pénteki szabadedzést Abu Dhabiban, ám nem számít arra, hogy...

Hozzászólások

( komment)