Ricciardo számított rá, hogy jól fog szerepelni

Silverstone-ban Daniel Ricciardo szolgáltatta a szombati nap meglepetését, hiszen a Toro Rosso fiatal ausztrálja az előkelő hatodik helyet szerezte meg az időmérőn, megelőzve többek közt a Ferrarikat és az idén már futamot is nyerő lotusos Kimi Räikkönent.

„Miután túltettem magam a rosszul sikerült versenyeken, számítottam rá, hogy jó leszek ezen a pályán, és motiváltabb is voltam, mint valaha”- nyilatkozta idei legjobb kvalifikációja után Ricciardo.

„Ugyanakkor ha azt mondják, hogy hatodik is lehetek ma, akkor azon meglepődtem volna. Viszont nagyon közel voltunk az ötödik helyen záró Di Restához is, de elégedettek lehetünk ezzel a hatodik hellyel is.”

„Eddig egész hétvégén jó formát mutattunk, a harmadik edzésen is hatodik lettem, és jó volt, hogy ezt délután is hozni tudtam. Most már a versenyre koncentrálok, ahol remélem értékes pontokat szerezhetek. Bízom benne, hogy legalább abban a pozícióban érhetek célba, ahonnan rajtolok. Jó lenne persze még előrébb végezni, és keményen fogok küzdeni azért, hogy ez sikerüljön.”

„Holnap néhány fokkal melegebb lehet, ami megváltoztathatja a pályát. A gyors kanyarok miatt a gumik nem sokat pihenhetnek majd, így az abroncsokkal való bánásmód nagyon fontos lesz a versenyen”- fejezte be mondandóját Ricciardo.

Csapattársa, Jean-Eric Vergne a 13. helyre kvalifikálta magát.

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

OSRAM

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
pp_gemius_hit('Aurgi_e7YvPTGxeFO8vlnqSc71yG41rhwqueMi4R8QT.b7');

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!