Rigon főképp újításokat tesztelt a Ferrarival - F1VILÁG.HU

Rigon főképp újításokat tesztelt a Ferrarival

HIRDETÉS

76 kör megtétele után a kilencedik helyen zárta a silverstone-i fiatalok tesztjének nyitónapját Davide Rigon.


76 kör megtétele után a kilencedik helyen zárta a silverstone-i fiatalok tesztjének nyitónapját Davide Rigon.

Az olasz versenyző a Ferrari autójával róhatta a köröket a közel 6 km hosszú versenypályán, és elmondása szerint sikerült elvégezniük a tervezett tesztprogramot.

„Nagyon sokat dolgoztunk szerdán” – mondta Rigon a nap végén.

„Főleg azzal kezdtem, hogy alkalmazkodtam az autóhoz, hiszen a barcelonai filmforgatástól eltekintve nemigen vezettem még versenypályán ezt a gépet. GT-autóval korábban már versenyeztem Silverstone-ban, de a Forma-1 teljesen más világ!”

Rigon elárulta, számos aerodinamikai újítást kipróbáltak szerdán – és miután a körülmények ideálisak voltak, a gyűjtött adatok nagyon hasznosak lesznek majd jövő hétvégén, a Hungaroringen is.

„A köridőket nem néztük, főképp a különféle aerodinamikai konfigurációkról gyűjtöttünk adatokat, ami nagyon fontos része az én munkámnak is a szimulátorban. Nem voltak különösebb problémák a gumikkal, habár hosszabb etapokat nem igazán teljesítettünk.”

„A tavalyi, Magny-Cours-i teszthez képest mások az elvárások és a program is hosszabb, de örülök, boldogan birkózom meg ezzel, és hálás vagyok a csapatnak a belém vetett bizalomért.”

Rigon ma tovább folytatja majd a munkát Silverstone-ban.

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!