Rosberg: Az időmérőn semmi sem dől el - F1VILÁG.HU

Rosberg: Az időmérőn semmi sem dől el

HIRDETÉS

A 2011-es idényben sokkal inkább a versenyben nyújtott teljesítményen, mintsem az időmérőn múlik majd egy jó eredmény – véli a Mercedes német versenyzője, Nico Rosberg, aki biztos benne, az új szabályoknak hála jóval több előzést láthatunk majd.


A 2011-es idényben sokkal inkább a versenyben nyújtott teljesítményen, mintsem az időmérőn múlik majd egy jó eredmény – véli a Mercedes német versenyzője, Nico Rosberg, aki biztos benne, az új szabályoknak hála jóval több előzést láthatunk majd.

Az idei szabályok megalkotásakor a csapatok és a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) a versenyek izgalmasabbá tételét célozta meg, ennek megfelelően visszatér a kinetikus energia-visszanyerő rendszer (KERS), bevezetik az állítható hátsó szárnyakat és mindezek tetejébe az új gumiszállító, a Pirelli is jócskán beleszólhat a versenyek alakulásába.

Nico Rosberg úgy véli, 2011-ben a csapatok már a szombati időmérőn nagy hangsúlyt kell, hogy fektessenek a másnapi versenyre.

„Úgy gondolom, az idei évben a verseny talán jóval fontosabb lesz. Tavaly az időmérő különös jelentőséggel bírt, viszont szerintem a mérleg nyelve idén a futam felé billen majd” – mondta a fiatal tehetség.

„Szóval olykor lehet majd kompromisszumokat kötni az időmérőn, hogy a versenyre helyezzük a hangsúlyt. A hátsó abroncsok kopása, a kerékcserék és a hátsó szárny miatt több lehetőség lesz az előzésre, szóval teljesen más lesz a helyzet, mint tavaly.”

Rosberg hozzátette, a több előzés egyértelműen élvezetesebbé teszi a Forma-1-et.

„Ha több előzés lesz, az csak jót tesz a sportnak, a rajongóknak és mindenki jobban élvezi majd az egészet, és senki sem kérdezi majd, hogy miért van több előzés. Lehet, hogy a gumik, de lehet, hogy a szárny miatt. Talán minden segít egy kicsit, de végül is nem számít, amíg több van belőlük.”

„Amire szükségünk van, az az, hogy óvatosak legyünk és ne legyenek túl kuszák a versenyek, mert a több bokszkiállás például zavaró lehet.”

A német tehetség emellett elmondta, nem ért egyet Bernie Ecclestone azon javaslatával, hogy mesterségesen áztassák fel a pályákat az unalmas versenyeken.

Hirdetés

„Azt hiszem, ezzel túl messzire mennénk. Nagy lépést tettünk annak irányába tavaly, hogy izgalmasabb versenyeket lássunk, tehát várjunk egy kicsit és meglátjuk, hogy ennek milyen hatása lesz.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!