Rosberg beszélt a „sapkás esetről” - F1VILÁG.HU

Rosberg beszélt a „sapkás esetről”

HIRDETÉS

Nico Rosbergnek nem sikerült győzelemre váltania a pole pozícióját, így csapattársa legyőzte őt – nemcsak a versenyen, de a világbajnokságban is.


Nico Rosbergnek nem sikerült győzelemre váltania a pole pozícióját, így csapattársa legyőzte őt – nemcsak a versenyen, de a világbajnokságban is.

Hamilton számára már a rajt is jobban alakult, az indulást követően nem sokkal össze is ütközött a két Mercedes a nagy csatában, és Rosberg az ötödik pozícióba esett vissza.

„Kipörögtek a kerekeim, és ilyen soha nem történt még – teszten sem, sehol. Szóval ezt meg kell vizsgálnunk” – értékelte Rosberg a rajtot.

A német pilóta egyáltalán nem örült a csapattársával vívott küzdelemnek, röviden, ám annál határozottabban értékelte Hamilton manőverét.

„Egymásnak ütköztünk. Vagyis Lewis jött nekem. Szóval ez nem túl jó. Nagyon agresszív volt.”

Később a német újra az élre állt, azonban hibázott, így Hamilton könnyedén megelőzte őt, majd meg is tartotta a vezető pozíciót.

„Hihetetlen, nem tudom, mi történt. Nehéz dolog elveszíteni a vezetést és a győzelmet is…”

A dobogós ünneplést megelőzően Hamilton a kötelezően viselendő sapkát Rosberg ölébe hajította – a németnek látszólag ez nem tetszett, így szúrós tekintet kíséretében dobta vissza azt Hamiltonhoz. Az újságírók természetesen erre a szituációra is kíváncsiak voltak, azonban a Mercedes-pilóta nem tulajdonít nagy jelentőséget az esetnek.

„Ez csak játék volt. Semmi különös” – mondta.

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!