Nico Rosberg ismét figyelmeztetett, hogy óriási hiba lenne leírni Michael Schumachert az idei évben, ugyanis arra számít, hogy csapattársa versenyről versenyre jobban fog teljesíteni, és komoly csatákat vívnak majd egymással a szezon hátralévő részében.
A hétszeres világbajnok három év kihagyás után tért vissza a Forma-1-be, és a bemutatkozása messze nem úgy sikerült, ahogy azt sokan várták tőle.
Schumacher az első négy versenyen szemmel láthatóan szenvedett, amit az is bizonyít, hogy rendre kikapott csapattársától, aki két dobogós helyezésével a második helyen áll az egyéni tabellán.
Bár sokan már most leírták a nagy visszatérő esélyeit, Rosberg ismét figyelmeztetett, hogy komoly javulást és feltámadást vár Schumachertől, aki már a pénteki szabadedzéseken is szárnyalt, és előrébb végzett nála az új Mercedesszel.
„Nagyon óvatosnak kell lennünk ezzel, mert még csak most kezdődött a szezon” – mondta a német versenyző a riportereknek Barcelonában. „A szezon harmadik versenyének helyet adó Kínában pedig azt kell mondjam, hogy szinte azonos volt a teljesítményünk.”
„Malajziában is nagyon gyors volt, és Sanghaj egy kész anomália volt, így még várnunk kell, hogy meglássuk, mik is a valós erőviszonyok."
"Továbbra is azon a véleményen vagyok, hogy egyre erősebb lesz, és komoly csatákat vívhatunk majd egymással a szezon későbbi részében.”
„Mindkettőnk számára egy erős bajnokság lesz az idei” – tette hozzá Rosberg.
Olvasóink ajánlatai:







Hozzászólások
(5 komment)@Mateusz73: Remélem az időmérőn is ugyanilyen tempója marad vagy még jobb.
13-órakor a német Rtl-en adják a 3. szabadedzést,ha valaki még nem tudná
Bár én is nagyon bizakodó vagyok Schumi mostani teljesítményével kapcsolatban, azért ne bízzuk el magunkat mert Rosbergnek a tegnap problémái voltak a beállításokkal.
Ma-holnap még simán végezhet Schumi előtt ha sikerül behangolni a verdáját.
Persze remélem, hogy nem fog előtte végezni és MS magára talál végre......
@robitusszin: LOL..Az egész mezőny felkötheti a gatyit nem LOLlerkopter?:D
Azért Nico is jól nyomta idáig!!! Ügyes volt stb.,de remélem Schumi jól érzi magát az új autóban és verni tud mindenkit!!! Go Schumi Go-go!!!
Asszem már felkötheti a gatyit,mert innentől kezdve esélye sem lesz Schumi nyomába érni!