Hírek

Rosberg hajszállal Hamilton előtt Belgiumban

Nico Rosberg vezetésével a Mercedes volt a leggyorsabb a Forma-1-es Belga Nagydíj pénteki első szabadedzésén. A második helyen Lewis Hamilton, míg a harmadik Fernando Alonso zárt a Ferrarival.


Nico Rosberg vezetésével a Mercedes volt a leggyorsabb a Forma-1-es Belga Nagydíj pénteki első szabadedzésén. A második helyen Lewis Hamilton, míg a harmadik Fernando Alonso zárt a Ferrarival.

A Forma-1 mezőnye egyhónapos szünet után gurult ismét pályára, a legtöbb csapat újításokkal érkezett a versenynaptár egyik, ha nem a legkedveltebb versenypályájára.

Két új név is felbukkant a mezőnyben péntek délelőtt: ezen a hétvégén a német André Lotterer veszi át Kamui Kobayashi helyét a Caterhamnél, míg a Marussiánál szintén pilótacsere történt, hiszen Max Chilton autójában Alexander Rossi foglalhatott helyet.

Csütörtökön még úgy tűnt, az amerikai egész hétvégén vezethet majd, a Marussia azonban nemrég bejelentette, sikerült rendezni a Chilton szerződésével kapcsolatos anomáliákat, így a brit a délutáni gyakorláson már autóba ülhet.

A Belga Nagydíj első szabadedzésén Nico Rosberg volt a leggyorsabb: a bajnoki tabella éllovasa csapattársát, Lewis Hamiltont utasította maga mögé, aki alig 97 ezreddel maradt el a némettől. A két Mercedes összesen 49 kört tett meg a másfélórás gyakorláson, így optimistán várhatja a folytatást.

Nem szerepeltek rosszul a Ferrarik sem: Fernando Alonso 2 tizeddel lemaradva harmadik lett, márkatársa, a szintén világbajnok Kimi Räikkönen pedig ötödik lett – igaz, ő bő 1 másodperccel lassabb volt a spanyolnál.

Kettejük közé a mclarenes Jenson Button furakodott be a negyedik helyre, az ő csapattársa, Kevin Magnussen a hetedik helyen zárt.

Kiválóan mentek délelőtt a Force Indiák, hiszen Sergio Pérez és Nico Hülkenberg is a legjobb tíz között zárt, előbbi a hatodik, utóbbi a nyolcadik helyen.

Nem villogtak túlságosan a Renault-motoros Red Bullok: a legutóbbi futam győztese, Daniel Ricciardo kilencedik, a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel pedig csak tizenegyedik lett, kettejük között, a tizedik helyen Valtteri Bottas zárt a Williamsszel, kinek csapata egyelőre szintén nem találta a fonalat, hiszen Felipe Massa 20 kör megtétele után csak a tizenötödik helyen zárt.

Szokás szerint gyengélkedtek a Lotusok, az enstone-i gárda egy tizenharmadik és egy tizennyolcadik hellyel abszolválta a nyitótréninget, míg érdekes módon a debütáns André Lotterer 1 tizedmásodperccel gyorsabbnak bizonyult csapattársánál, Marcus Ericssonnál.

A Caterham egyébként alulmaradt a Marussiával szemben délelőtt, Jules Bianchi és Rossi ugyanis a tizenkilencedik, illetve huszadik helyen zárták az első szabadedzést.

A hétvége programja délután 2 órakor folytatódik a második gyakorlással.

Szólj hozzá!
Rosberg hajszállal Hamilton előtt Belgiumban
Ekkor rajtol a Forma-1-es Német Nagydíj
Sergio Marchionne távozik a Ferrari éléről
Bottas: A legjobbamat fogom nyújtani holnap
Kiderült, mi történt Hamilton autójával