Rosberg Hamiltont hibáztatja - F1VILÁG.HU

Rosberg Hamiltont hibáztatja

HIRDETÉS

Nico Rosberg szerint egyértelmű, hogy Lewis Hamilton miatt ütköztek össze az Osztrák Nagydíj versenyének utolsó körében.


Nico Rosberg szerint egyértelmű, hogy Lewis Hamilton miatt ütköztek össze az Osztrák Nagydíj versenyének utolsó körében.

Rosberg ugyan öthelyes rajtbüntetéssel kezdte meg a versenyt, azonban sikerült felzárkóznia a versenyen, és az utolsó körben vezette is a futamot, amikor csatába keveredett Hamiltonnal.

A harcnak ütközés lett a vége, és Rosberg versenye is befejeződött, így a német idegesen szállt ki az autójából – ráadásul a történtekért csapattársát hibáztatja.

„Le vagyok taglózva, ez hihetetlen. Biztos voltam benne, hogy megnyerhetem a versenyt, és az utolsó körben veszítettem el, ami nagyon kemény. Harcoltunk. Kicsit küszködtem a fékjeimmel, mert túlmelegedtek a végére, a gumik is szemcsésedtek, szóval emiatt adódott lehetősége Lewisnak.”

„Mindazonáltal biztos voltam benne, hogy védekezhetek, és haza tudom hozni az autót” – folytatta a német.

„Enyém volt a belső ív, erős pozícióban voltam, kicsit mélyen fékeztem a kanyarban, de ez rendben volt, mert én diktáltam a tempót. Így nagyon meglepődtem, hogy Lewis befordult és balesetet okozott.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!