Rosberg Hamiltont okolja a mai gyengélkedésért - F1VILÁG.HU

Rosberg Hamiltont okolja a mai gyengélkedésért

HIRDETÉS

Nico Rosberg a mclarenes Lewis Hamiltont, csapattársa, Michael Schumacher pedig önmagát vádolja azért, amiért nem a várakozásoknak megfelelően szerepelt az Európa Nagydíj ma délutáni időmérő edzésén.


Nico Rosberg a mclarenes Lewis Hamiltont, csapattársa, Michael Schumacher pedig önmagát vádolja azért, amiért nem a várakozásoknak megfelelően szerepelt az Európa Nagydíj ma délutáni időmérő edzésén.

Rosberg a hatodik, Schumacher pedig csak a tizenkettedik helyről startolhat majd Valenciában. Mindketten csalódottak, ugyanakkor remélik, egy jó taktikának hála sikerül előrelépniük a versenyen.

„Az időmérő előtt úgy tűnt, jók a lehetőségeink, de nem lehetek elégedett azzal, ahogy a mai nap zárult” – sajnálkozott Rosberg a kvalifikációt követően.

„Mindvégig gyorsak voltunk, de amikor a Q3-ban megkezdtem volna utolsó mért körömet, Lewis [Hamilton] az utolsó kanyarban lelassított. Mögötte kellett nekifognom a mért körömnek, és ezért képtelen voltam javítani. Tisztában voltunk azzal, hogy nehéz dolgunk lehet az utolsó szektorban, és van is egy megállapodás azért, hogy elkerüljük az ilyen helyzeteket, éppen ezért nagyon kiábrándító.”

„Taktikai szempontból érdekes verseny vár ránk, bízom abban, hogy lehetőségünk lesz javítani.”

Rosberg csapattársa, Michael Schumacher hozzátette, olyan szoros volt ma a küzdelem, hogy minden egyes vezetői hiba nagyon sokba került.

„Milyen szoros edzés! Nyilván nem vagyok elégedett azzal, hogy nem jutottam a Q3-ba, de ez csakis rajtam múlt” – mondta Schumacher.

„Nem tudtam megfelelően összerakni a köröm. Az első etapban túl agresszív voltam az első mért körömben a 12-es fordulóban, a második kört pedig meg kellett szakítanom, mert a gumik már túl rossz állapotban voltak ahhoz, hogy javítsak.”

„A második próbálkozásom során valamivel konzervatívabb voltam, és miután nagyon szoros a mezőny, ez sokba került. Viszont a rajtpozícióm különböző taktikai lehetőségeket kínál. Van egy új szett gumim, ami mindenképp pozitívum, és nyilván a maximumot próbáljuk majd kihozni a helyzetből.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!