Rosberg: Hibáztam, de nincs katasztrófa - F1VILÁG.HU

Rosberg: Hibáztam, de nincs katasztrófa

HIRDETÉS

Nico Rosberg kétszer is hibázott a monzai pálya egyes kanyarjában, és a második hiba után el is vesztette az első helyet, és így be kellett érnie a második pozícióval – a csapattárs, Lewis Hamilton mögött. A német pilóta nem is keresett kifogásokat, a leintés után elmondta, övé a felelősség.

„Lewis nagyon gyorsan jött mögöttem, ezért nekem is fokoznom kellett a tempót, ez vezetett ahhoz, hogy hibáztam”- kezdte Rosberg.

„Emiatt elvesztettem a vezetést is, ez nagy csalódás. Monza az egyik legnehezebb pálya a fékezés szempontjából, az alacsony leszorítóerő és a nagy sebesség miatt. Ez nem kifogáskeresés, csupán ezek a tények. Nagy a kihívás itt, és én sajnos kétszer is rontottam.”

„Természetesen csalódott vagyok, de még mindig én vezetek összetettben, még mindig nagy az előnyöm, szóval nincs katasztrófa. Reálisan kell szemlélnem a dolgokat, rosszabbul is elsülhetett volna, és csak hét pontot vesztettem Lewisszal szemben”- folytatta Rosberg, akit ezúttal is kifütyültek, miközben a dobogón állt.

„Nem esett jól, de mit mondhatnék. Remélem, idővel megbocsátanak nekem, és elfelejtik ezt az egészet – örülnék neki. Elnézést kértem, többet nem tehetek már. A csapat is megérdemli, hogy hátrahagyjuk ezt, és előre tekintsünk. Én már túlléptem Spa-n”- zárta a listavezető.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!