Rosberg: Idő kérdésre, és miénk lesz a legjobb autó

A Mercedes versenyzője, Nico Rosberg úgy véli, csapata elégedett lehet az idei évben nyújtott teljesítményével, elmondása szerint ugyanis sikerült elérniük céljaikat, és erősebbé váltak a tavalyi szezont követően.


A Mercedes versenyzője, Nico Rosberg úgy véli, csapata elégedett lehet az idei évben nyújtott teljesítményével, elmondása szerint ugyanis sikerült elérniük céljaikat, és erősebbé váltak a tavalyi szezont követően.

A német pilóta jelenleg az egyéni tabella hetedik helyét foglalja el, és bár a szezon előrehaladtával a Mercedes lemaradt legfőbb riválisaitól, Rosberg szerint nincs okuk a csalódottságra, hiszen például Kínában első győzelmüket is megszerezték.

„Az idei évre az volt a célunk, hogy jobbak legyünk, mint tavaly, és azt hiszem, elmondhatjuk, hogy sikerült elérnünk ezt” – mondta Rosberg.

„Szóval ez az idény mindenképp pozitívnak tekinthető. De most, hogy kipipáltuk ezt, tovább kell fejlődnünk, a célunk tehát az, hogy nyerjünk néhány versenyt.”

„Azt gondolom, jó úton járunk. Ha körbenézünk a gyárban, sok új emberrel találkozhatunk. Neves szakemberek, a sportág legjobbjai, és mindannyian elkezdenek együtt dolgozni.”

„Szóval csak idő kérdése, hogy megépítsük a legjobb versenyautót.”

Noha Rosberg még egy futamot sem adott fel az idei évben, csapattársát, Michael Schumacher számtalan alkalommal technikai problémák hátráltatták. A Mercedes ifjú versenyzője elmondta, muszáj felülkerekedniük azon, ha a következő években a bajnoki címért akarnak harcolni.

„A következetesség jó volt, de volt néhány technikai problémánk, ezeken pedig dolgoznunk kell, hiszen szeretnénk, ha az autó 100 százalékig megbízható lenne, ha majd eljön az idő, amikor a bajnoki címért harcolhatunk.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
}

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!