Rosberg javítana a mai versenyen

Csalódottan nyilatkozott a Monacói Nagydíj szombati időmérő edzését követően a Mercedes GP tehetsége, Nico Rosberg.


Csalódottan nyilatkozott a Monacói Nagydíj szombati időmérő edzését követően a Mercedes GP tehetsége, Nico Rosberg.

A német versenyző csak a nyolcadik legjobb időt futotta a Q3-ban, és noha miután Lewis Hamilton legjobb köridejét törölték, előreléphet egy pozíciót, Rosberg elmondta, jobb eredményre számított.

A csapat számára nem indult jól a szombat, hiszen Rosberg a harmadik szabadedzésen csúnyán összetörte autóját – ugyanott, ahol a sauberes Sergio Perez.

Rosberg elmondta, úgy érzi, fejben sikerült túltennie magát a történteken, így a mai versenyen nem okoz majd problémát számára a kérdéses szakasz.

„Már az időmérőn sem okozott gondot, bár elismerem, hogy az első egy-két körben kicsit szaporább lett a szívverésem azon a részen” – mondta Rosberg.

„Viszont a csapat fantasztikus munkát végzett és felkészítette az autót az időmérőre, mivel az a baleset után nem nézett ki túl jól. Tényleg sikerült csodát tenniük mindössze másfél óra alatt. És az autó remekül ment az időmérőn – a piros zászló előtt. Viszont nekem tényleg a legrosszabbkor jött [Perez balesete], akárcsak Hamiltonnak.”

„Kicsit frusztráló. A csapat által elvégzett kemény munka, illetve a jó tempó után azt hiszem, jobb helyen is végezhettünk volna a piros zászló nélkül. Miután az újraindítás után kimentem, a gumik egyszerűen nem hevültek fel megfelelően.”

Rosberg hozzátette, biztos abban, hogy előrébb végezhetett volna a rajtrácson, azonban nem adja fel, mindent megtesz azért, hogy a délutáni futamon javítson.

„Egyértelműen jobb helyen végezhettünk volna a nyolcadiknál. De reálisan nézve el kell ismerni, a srácok az élen nagyon gyorsak voltak.”

„Azt mondanám, nyers tempó tekintetében egyértelműen gyorsabb voltam, mint néhányan előttem, szóval teremhet nekem babér a versenyen.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!