Rosberg: Jó formában kezdtük a versenyhétvégét - F1VILÁG.HU

Rosberg: Jó formában kezdtük a versenyhétvégét

HIRDETÉS

Elégedetten nyilatkozott a Monacói Nagydíj csütörtöki edzésnapját követően a Mercedes ifjú versenyzője, Nico Rosberg.


Elégedetten nyilatkozott a Monacói Nagydíj csütörtöki edzésnapját követően a Mercedes ifjú versenyzője, Nico Rosberg.

A német tehetség délelőtt a tizedik legjobb időt érte el, az esős délutáni tréningen pedig hatodik lett. Bár a második szabadedzésen nem töltött sok időt a pályán, úgy érzi, pozitív napot zártak.

„Jó kezdés volt. Elégedett vagyok az autóval, kényelmesen érzem magam benne” – mondta Rosberg.

„Pozitív napot zártunk, és a megfelelő irányba haladunk. Nem voltak gondok a beállításokkal, szóval elégedettek vagyok, még ha nem is köröztünk sokat délután.”

A Mercedes versenyzője hozzátette, magabiztos azt illetően, hogy a monacói pálya fekszik a W03-as versenygépeknek.

„Alapvetően a kanyarsebességek kedvezhetnek nekünk. Persze ez azon is múlik, hogy az autó miképp bánik a gumikkal. Azt még látnunk kell, hogy a versenygép megfelelően üzemelteti-e az abroncsokat.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Rosberg: Jó formában kezdtük a versenyhétvégét
Gumielőnyben lehet a Ferrari a szombati sprintfutamon
Sainz már most tudja, min akar változtatni az autón az időmérőre
Ötszörös pénzt fizet a fogadóiroda Norris sprintgyőzelmére! (x)
Ekkor lesz a kínai sprintfutam és időmérő szombaton
Horner: Korai még Ricciardo jövőjéről dönteni

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!