Rosberg: Jó tudni, hogy nyerhetek Sanghajban - F1VILÁG.HU

Rosberg: Jó tudni, hogy nyerhetek Sanghajban

HIRDETÉS

Bombaformában várja a hétvégi Kínai Nagydíjat a Mercedes Forma-1-es csapatának német versenyzője, Nico Rosberg.


Bombaformában várja a hétvégi Kínai Nagydíjat a Mercedes Forma-1-es csapatának német versenyzője, Nico Rosberg.

A 2015-ös év bajnoki ezüstérmese az évadnyitó Ausztrál Nagydíjon, valamint a legutóbbi, bahreini versenyen is nyerni tudott, célja pedig természetesen Kínában is a győzelem lesz majd.

Rosberg elárulta, korai volna még a világbajnoki címre gondolni, azonban reméli, tartani tudja remek formáját.

„Nagyszerű, hogy ilyen eredményekkel sikerült kezdenem a szezon” – mondta a világbajnoki tabella éllovasa.

„Viszont lépésről lépésre kell haladnom, versenyről versenyre, a célom pedig az, hogy még sok-sok futamot megnyerjek. Fontos, hogy az ember kiélvezze ezeket a sikereket. Kiváltságosnak érzem magam, hogy immáron harmadik éve vezethetem a mezőny legjobb autóját, és szeretném a legtöbbet kihozni belőle.”

A Mercedes versenyzője hozzátette, Sanghajban szeretné megismételni 2012-es sikereit, ám tudja, a Ferrari is komoly ellenfél lesz.

„Kínába úgy érkezhetek meg, hogy tudom, a győzelemért harcolhatok, ami nagyszerű érzés. Főleg úgy, hogy szép emlékeket őrzök Sanghajról. 2012-ben ugyanis itt szereztem az első rajtelsőségemet, illetve első futamgyőzelmemet.”

„Izgatottan várom már a következő csatát. Az igazi Ferrarit még nem láthattuk, szóval izgalmas idény áll előttünk.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!