Rosberg: Kész katasztrófa, ahogy vezettem

Nico Rosberg borzalmasan csalódott, hogy csak a hatodik helyről vághat neki a vasárnapi versenynek, mert úgy érzi, a Mercedes elég gyors volt ahhoz, hogy megszerezze a rajtelsőséget a mai időmérőn Monacóban.


Nico Rosberg borzalmasan csalódott, hogy csak a hatodik helyről vághat neki a vasárnapi versenynek, mert úgy érzi, a Mercedes elég gyors volt ahhoz, hogy megszerezze a rajtelsőséget a mai időmérőn Monacóban.

A német versenyző magabiztosan vezetett a szűk utcai ringen, sőt a második etapban ő volt a mezőny leggyorsabbja, ezért is csalódott amiatt, hogy nem tudta megtartani vezető pozícióját, és csak a harmadik sorból várhatja a holnapi futam rajtját.

„Nagyon sajnálom, borzalmas a kedvem, ugyanis pocsékul teljesítettem” – mondta Rosberg a német televíziónak adott nyilatkozatában, közvetlenül az időmérő után.

„A pole pozícióban is lehetnék, de az első sor szinte biztosan meglehetett volna a mai napon, mert a második etapban szinte játszi könnyedséggel kerültem az első helyre, mindössze egy gumigarnitúrát elhasználva, így könnyedén az első sorban is lehettem volna, de ez van.”

Arra a kérdésre, hogy mi volt a gond a Q3-ban, Rosberg a következőket mondta: „Nem volt semmi különleges probléma, leszámítva azt, hogy egyszerűen képtelen voltam kihozni a maximumot az autóból.”

„Teljesen rosszul mentem az utolsó etapban. A forgalom sem játszott a kezemre, és egy hibát is elkövettem. Katasztrófa az egész, nagyon csalódott vagyok. Nagyon sajnálom, és elnézést kérek az egész csapattól, hogy ilyen rosszul mentem. Egy nehéz verseny vár ránk a hatodik helyről.”

Rosberg csapattársa, Michael Schumacher alig fél tizedes lemaradásban a hetedik helyről várhatja a vasárnapi futam rajtját.

Maradj még, olvasd el ezeket is!

Kapcsolódó cikkek

Friss hírek

 

 

 

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!