Rosberg készen állt átadni helyét Hamiltonnak

Nico Rosberg elárulta, hogy készen állt elengedni Lewis Hamiltont és átadni neki a győzelmet a Brit Nagydíjon, ha azzal biztosíthatta volna, hogy célba hozza autóját.


Nico Rosberg elárulta, hogy készen állt elengedni Lewis Hamiltont és átadni neki a győzelmet a Brit Nagydíjon, ha azzal biztosíthatta volna, hogy célba hozza autóját.

A világbajnokság éllovasa vezető pozícióból volt kénytelen feladni a küzdelmet Silverstone-ban, miután az 52 körös futam 28. körében megadta magát a váltója, így 29 pontos előnye négy pontra apadt csapattársával szemben a bajnokságban.

Rosberg elmondta, hogy már a 20. körtől érezte, hogy valami nincs rendben az autóval, éppen ezért már nem arra koncentrált, hogy minden erejével megakadályozza Hamilton győzelmét, inkább azon volt, hogy a technikát célba juttassa.

„Bíztam a legjobbakban és a mentalitásomon változtattam, már nem az volt a fontos, hogy Hamiltont minden erőmmel magam mögött tartsam, sokkal inkább az, hogy célba juttassa az autómat” – magyarázta a német pilóta a riportereknek kiesését követően.

„Komoly előnyben voltunk, és vannak bizonyos dolgok a kezemben, hogy túljussak ezeken a nehézségeken a verseny alatt, azonban ha mechanikai meghibásodás történik, akkor tehetetlen vagy.”

Bár Hamilton közeledett Rosberghez kiesését megelőzően, a bajnokság éllovasa úgy gondolja, hogy megnyerhette volna a Brit Nagydíjat.

„Magabiztos vagyok, hogy megnyerhettem volna a futamot” – mondta. „Nagyon jól mentek a dolgok addig a pontig. Jó volt az autó egyensúlya, komfortosan éreztem magam a pilótafülkében. Mit is mondhatnék: egy technikai malőr, ami nagyon bosszantó. Ennyi.”

A Mercedes motorsport igazgatója, Toto Wolff dicsérte Rosberget, aki kiválóan kezelte a nehéz helyzetet.

„Nico számára egy borzalom volt a mai nap, a kiesés és ennek ellenére nagyon higgadt maradt, a beállításokon végigment, próbálta a rendszert újraindítani” – mondta a szakember.

„Mi is mindent megtettünk annak érdekében, hogy megoldjuk a problémát. Azon voltunk, hogy mikor megállt, újraindítsuk.”

„2014-ben nem számíthatsz arra, hogy egy váltóhiba miatt esel ki. Mindenképpen ki kell vizsgálnunk, mi történt. Egyszer előfordulhat ilyen, de másodszor már nem megengedett.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
}

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!