Rosberg: Le kell ülnünk beszélni Hamiltonnal - F1VILÁG.HU

Rosberg: Le kell ülnünk beszélni Hamiltonnal

HIRDETÉS

Mindenképpen szeretne leülni beszélgetni csapattársával, Lewis Hamiltonnal a Mercedes német versenyzője, Nico Rosberg.


Mindenképpen szeretne leülni beszélgetni csapattársával, Lewis Hamiltonnal a Mercedes német versenyzője, Nico Rosberg.

Múlt hétvégén, Austinban győzelmének köszönhetően Hamilton bebiztosította harmadik világbajnoki elsőségét is, miközben Rosbergen látszott a csalódottság és a düh – főleg amiatt, hogy kilenc körrel a leintés előtt egy hibával gyakorlatilag odaajándékozta csapattársának az elsőséget.

Rosberg azonban nemcsak magára, Hamiltonra is dühös, állítása szerint ugyanis az angol a futam első kanyarjában túl agresszív volt vele szemben.

„Hogy mi történt az első kanyarban, az teljesen világos” – mondta a német.

„A kanyar közepén elöl voltam, és jogom volt a pálya azon darabjához, ő viszont kiterelt engem és nekem jött.”

„Összeértek az autóink, elég kemény ütközés volt, mivel a kerekeink értek össze. Szóval túl messzire ment, ami nem jó.”

„Mindenképpen beszélnünk kell erről, és nem tudom, mi fog történni ezután. Nem ez volt a verseny kulcsmomentuma, hiszen az a saját hibám volt, ami miatt elbuktam a győzelmet.”

Rosberg azt mondja, nem érti, hogy történhetett meg mindez, hiszen soha nem követett még el ilyen hibát korábban.

„Nagyon nehéz az, hogy így buktam el a versenyt. Nehéz nap volt, de amikor tavaly, Abu Dhabiban elbuktam a bajnoki címet, az még nehezebb volt.”

Hirdetés

„Az, ha egy mechanikai hiba foszt meg az esélytől, nagyon mélyen érint, itt viszont volt egy magyarázat, miszerint hibáztam, szóval jobbnak kell lennem.”

„Hogy mit fogok most tenni? Beszélek a családommal és mással terelem el a gondolataimat.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!