Rosberg: Lehet, hogy az új gumik miatt küszködtünk - F1VILÁG.HU

Rosberg: Lehet, hogy az új gumik miatt küszködtünk

HIRDETÉS

A Mercedes AMG Petronas német versenyzője, Nico Rosberg nem tartja kizártnak, hogy a Pirelli új abroncsai miatt küszködött csapata a múlt hétvégi Német Nagydíjon.


A Mercedes AMG Petronas német versenyzője, Nico Rosberg nem tartja kizártnak, hogy a Pirelli új abroncsai miatt küszködött csapata a múlt hétvégi Német Nagydíjon.

A német istálló egy körön újra versenyképesnek bizonyult, bár egy taktikai hiba miatt Rosberg nem tudta a Q3-ba verekedni magát az időmérőn.

A 28 esztendős versenyző arra számított, a versenyen majd felküzdheti magát az élre, de sem ő, sem pole-ból rajtoló csapattársa, Lewis Hamilton nem tudott megfelelő tempót autózni.

Rosberg végül kilencedikként ért célba hazai versenyén, és érthető módon csalódott azok után, hogy bő egy hete, Silverstone-ban nyerni tudott.

„A hétvégi verseny a korai futamokra, a Bahreini Nagydíjra, valamint a spanyolországi megmérettetésre emlékeztetett, ahol minden a gumikról, illetve azok túlmelegedéséről szól” – mondta csalódottan a német.

„Reménykedtem abban, hogy keresztülverekedhetem majd magam a mezőnyön. Az időmérő nem az én hibám volt, csapatként rosszul ítéltük meg a dolgokat. A tempónk megvolt ahhoz, hogy az élen végezzünk a kvalifikáción, a versenyen viszont egész egyszerűen nem volt jó a sebességünk.”

„Az utolsó etap élvezetes volt, felkerültek az opciós abroncsok és kevesebb üzemanyag volt az autóban. A gumik jobban bírták, szóval be tudtam mutatni pár szép előzést.”

A Pirelli a múlt hétvégi Német Nagydíjra új, kevlárgyűrűs abroncsokkal érkezett az Angliában tapasztalt gumiproblémák folyományaként, Magyarországon pedig vadonatúj abroncsokat vezet be. Rosberg elárulta, nem tartja kizártnak, hogy az új szerkezetű gumik miatt szenvedtek ismét.

„A két pont is több a semminél, de ezt a hétvégét el kell felejtenünk. Ráadásul hazai versenyem volt… Most ismét sok munka vár ránk. Lehetséges, hogy az új gumik miatt küszködtünk ismét, ki kell elemeznünk a történteket. Ki kell hoznunk a legtöbbet ezekből a gumikból, illetve azokból, amiket Magyarországon kapunk, hiszen ott ismét új abroncsok lesznek. Nem lesz könnyű, de egyúttal lehetőséget is kínál majd, ki kell hoznunk belőle a legtöbbet.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!