Rosberg meglepte Alonso higgadtsága - F1VILÁG.HU

Rosberg meglepte Alonso higgadtsága

HIRDETÉS

A Mercedes világbajnoki ezüstérmese, Nico Rosberg elárulta, meglepődött azon, Fernando Alonso milyen jól viseli az idei év sikertelenségeit.


A Mercedes világbajnoki ezüstérmese, Nico Rosberg elárulta, meglepődött azon, Fernando Alonso milyen jól viseli az idei év sikertelenségeit.

A spanyol versenyző a tavalyi szezont követően távozott a Ferraritól, idén pedig már újra a McLarent erősíti, mely újra szövetségre lépett korábbi motorpartnerével, a Hondával.

A páros első éve azonban meglehetősen problémásra sikeredett, a McLaren Honda versenyzői az eddig eltelt kilenc versenyen mindössze három pontot gyűjtöttek.

Nico Rosberg, a Mercedes versenyzője elárulta, ő maga is meglepődött azon, Alonso milyen jól viseli a nehézségeket, és milyen erősen próbál megbirkózni a kihívásokkal.

„Meg vagyok lepve, hogy Fernando milyen nyugodt és boldog” – mondta a német pilóta.

„Nagyon nehéz lehet ez, hiszen már évek óta nem tud közel kerülni a világbajnoki címhez.”

Alonso egyébként a minap úgy nyilatkozott, meggyőződése, hogy csak idő kérdése, és a McLaren újra a győzelmekért fog harcolni.

„Ez egy tehetséges csapat, megvannak a szükséges erőforrásaink és elkötelezettségünk. Sajnos a Forma-1 nem könnyű, a versenytársak nagyon profik és elképesztően erősek” – mondta a kétszeres világbajnok.

„Nagyon fiatalok vagyunk még, és azért vagyunk lemaradva a többiektől, mert mindent a nulláról kezdtünk, és sajnos a profi sportban nincs idő várni. Mindannyian szeretnénk már most jó eredményeket elérni, de ez nem fog megtörténni.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!