Rosberg: Minden kontroll alatt volt

Rosberg úgy érzi, nagyon jó csatát vívott Hamiltonnal a Mexikói Nagydíj vasárnapi versenyén – ugyan a brit arcán nem ez látszott az autóból kiszállva, a német boldog, hogy idei negyedik győzelmét is megszerezhette.


Rosberg úgy érzi, nagyon jó csatát vívott Hamiltonnal a Mexikói Nagydíj vasárnapi versenyén – ugyan a brit arcán nem ez látszott az autóból kiszállva, a német boldog, hogy idei negyedik győzelmét is megszerezhette.

A csalódást keltő Amerikai Nagydíjat követően Rosberg rendkívül elégedetten zárta a mexikói versenyhétvégét, ahol már péntek óta ő uralta a mezőnyt.

„Fantasztikus érzések vannak bennem. Remek verseny, remek csata Lewisszal és én nagyon-nagyon boldog vagyok, hogy megszereztem a győzelmet. Ez az év legjobb dobogója, és milyen helyen sikerült ez!”

„Képes voltam kontrollálni a versenyt. Az egyetlen nehéz dolog az új rajt volt a hideg gumikkal, de egyébként minden rendben volt. A hangulat egyedülálló, ilyet még nem tapasztaltunk idén.”

„Nem akartam bejönni a bokszba” – mondta Rosberg azzal kapcsolatban, hogy a csapat kétkiállásos taktikára váltott a futam közben.

Csapattársa, Lewis Hamilton szintén így vélekedett, így rá is kérdezett csapatrádión, miért kell újra kereket cserélni autóján, azonban végül engedelmeskedett és kihajtott a bokszba.

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!