Rosberg nem foglalkozik a pletykákkal - F1VILÁG.HU

Rosberg nem foglalkozik a pletykákkal

HIRDETÉS

Egyelőre nem foglalkozik jövőbeli terveivel a Mercedes GP német versenyzője, Nico Rosberg, hiszen elmondása szerint számára most az az elsődleges, hogy mielőbb javulni tudjanak csapatként.


Egyelőre nem foglalkozik jövőbeli terveivel a Mercedes GP német versenyzője, Nico Rosberg, hiszen elmondása szerint számára most az az elsődleges, hogy mielőbb javulni tudjanak csapatként.

A fiatal versenyzőt az elmúlt hetekben a Red Bull Racinggel, valamint a Ferrarival is összefüggésbe hozták, köszönhetően elsősorban annak, hogy Michael Schumacher csapattársaként remekül teljesít jelenlegi csapatánál.

Rosberg tavaly csatlakozott a Mercedeshez, amikor a feltételezések szerint egy három évre szóló megállapodást írt alá – arról azonban nincsenek információk, hogy a 2012-es szezonra pusztán opcióval rendelkezik a német tehetség.

A spekulációkra reagálva Rosberg Törökországban elmondta, egyelőre nem gondol a jövőre, inkább végezné a dolgát a Mercedesnél.

„Jelen pillanatban ez nem téma számomra” – mondta Rosberg.

„Most mindent meg kell tennünk azért, hogy fejlődjünk, ez pedig egy olyan helyzet, amit nagyon élvezek, együtt a csapattal. Nagyszerű együtt dolgozni Rosszal [Brawn] és a csapat minden tagjával. Remek helyzetben vagyok a kemény munkához, jó kihívást jelent csapatként, hogy előrelépjünk. És remélhetőleg hamarosan jobb eredményekre leszünk képesek.”

Noha a Mercedes versenyzője F1-es pályafutása során még egyszer sem állhatott fel a dobogó legfelső fokára, elmondása szerint nem türelmetlen, hiszen biztos abban, hogy egyszer eljön az ő ideje is.

„Hogy egyre türelmetlenebbül várom-e a győzelmet? Nem mondanám, hogy türelmetlen vagyok, mert voltak egyéb sikereim, mint például Sanghajban, amikor dobogóra álltam, vagy bármi más. A türelmetlen nem a megfelelő szó, de persze jó lenne már végre nyerni. Fantasztikus volna, és meggyőződésem, hogy sikerülni is fog.”

A német versenyző azonban hozzátette, hogy ez még idén sikerül-e, az nagyban függ attól is, hogy a csapat fejlesztései miképp válnak meg a soron következő versenyeken.

Hirdetés

„Először is látnunk kell, hogy működnek a fejlesztések, összehasonlítva például a többi csapattal, hiszen lesznek még újításaink.”

„A gumik degradációja, valamint a stratégia miatt sok minden lehetséges ezen a versenyen, ezeknek nagy hatása lehet a futamra. Taktikai szempontból remekül állunk, hiszen itt van nekünk Ross [Brawn], James [Vowles] és [Andrew] Shovlin. Ők fantasztikusan ezen a téren, tehát ez mindenképp erősségünk lesz.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!