Rosberg nem hatja meg Hamilton nyilatkozata - F1VILÁG.HU

Rosberg nem hatja meg Hamilton nyilatkozata

HIRDETÉS

Nem tulajdonított komoly jelentőséget Lewis Hamilton legutóbbi nyilatkozatának a Mercedes Forma-1-es csapatának bajnoki éllovasa, Nico Rosberg.


Nem tulajdonított komoly jelentőséget Lewis Hamilton legutóbbi nyilatkozatának a Mercedes Forma-1-es csapatának bajnoki éllovasa, Nico Rosberg.

Hamilton a minap egy interjúban úgy nyilatkozott, csapattársa nem is igazi német versenyző, hiszen pályafutása során folyamatosan monacói színekben versenyzett, ebből kifolyólag pedig a jövő hétvégi Német Nagydíj nem is hazai futama lesz.

„Hogy őszinte legyek, Nico soha nem élt Németországban, szóval nem is igazi német” – nyilatkozta a brit pilóta a The Guardian című lapnak.

„Emlékszem, amikor annak idején együtt gokartoztunk, soha nem állt német zászló mellé – soha. Mindig felálltunk a rajtvonalra, és minden versenyzőnek egy grid girl mellett kellett állnia. A lányok tartották a zászlókat, egy magyar versenyző esetében például a magyar zászlót, de Nico mindig a monacói mellett állt.”

„Soha nem állt a német zászló mellé. Ő egy német-finn-monacói, vagy ilyesmi. Szóval jó volna nyerni Németországban.”

Rosberget természetesen megkérdezték Hamilton nyilatkozatáról: a német elmondta, úgy tűnik, kiforgatták csapattársa szavait.

„Ami azt illeti, ott voltam, amikor ezeket mondta, és azt hiszem, igazából az az ember tette fel neki ezt a kérdést, aki interjúvolta őt, Lewis pedig nem is igazán válaszolt rá” – mondta a Mercedes bajnokaspiránsa.

„Mit akarnak, mit mondjak? Mindenki úgy ítéli meg, ahogy akarja.”

Amikor a Sky Sports F1 munkatársa arról érdeklődött, tartja-e magát annyira németnek, mint amennyire Hamilton angolnak, így felelt: „Én nem Németországban nőttem fel. Annyira brit nem vagyok, mint ő, de 100 százalékig németnek tartom magam.

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!