Rosberg Raikkönen előtt az utolsó edzésen Kanadában

A Williams istálló német pilótája, Nico Rosberg jó időben teljesítette gyorskörét az időmérő előtti utolsó szabadedzésen, ahol 34 ezreddel megelőzve a bajnoki címvédő Kimi Raikkönent, az első helyen végzett. A harmadik Hamilton lett, akit Massa követett a negyedik pozícióban.

A Williams istálló német pilótája, Nico Rosberg jó időben teljesítette gyorskörét az időmérő előtti utolsó szabadedzésen, ahol 34 ezreddel megelőzve a bajnoki címvédő Kimi Raikkönent, az első helyen végzett. A harmadik Hamilton lett, akit Massa követett a negyedik pozícióban.

Nico Rosberg végzett az élen a Kanadai Nagydíj harmadik szabadedzésén, melyet egy késői incidens csúnyán megzavart, és az élcsapatok versenyzői már nem tudták megtenni utolsó gyorsköreiket a lágyabb keverékű abroncsokon.

Kimi Raikkönen szerezte meg a második helyet Rosberg mögött, míg a harmadik pozícióban Lewis Hamilton végzett, akit a Ferrari brazilja, Felipe Massa követett.

Az első háromnegyed óra eseménytelen volt, ám tizennégy perccel a tréning vége előtt Sebastian Vettel csúnyán falnak csapta Toro Rossóját a kilences kanyarban, ami miatt meg kellett állítani a tréninget.

A fiatal német versenyző szerencsére sérülés nélkül megúszta az esetet, ám olyan sok törmelék került a pályára, hogy a munkásoknak sok idejükbe telt, míg teljesen feltakarították az aszfaltot, így már csak hat perc maradt a végén a körözésre.

Ez pedig hatalmas káoszt eredményezett. Mindenki feltetette autójára a lágyabb keverékű abroncsokat, és ahogy felvillant a zöld lámpa a boxutca végén, mindenki birtokba vette a pályát, hogy teljesítse utolsó mért körét.

Mindez még nem volt elég, pár perccel később a Toro Rosso francia versenyzője, Sebastien Bourdais is összetörte autóját az ötös kanyarban. Bár nem kellett megállítani a tréninget, sárga jelzés lépett érvénybe, ami miatt már senki nem tudott javítani addigi legjobb idején.

Ez pedig azt jelentette, hogy Rosberg maradt az élen, aki még az edzés első felében érte el legjobb idejét. A Williams német versenyzője kétszer is helyet cserélt az élen Kimi Raikkönennel, ám végül 1:16.555-ös idejével 34 ezredmásodpercet adott a Ferrari finn pilótájának.

Hamilton majd’ két tizeddel volt lassabb Rosbergnél, akit Massa követett a negyedik helyen.

Kazuki Nakajima az ötödik pozícióban landolt a Toyota olasz pilótája, Jarno Trulli előtt, akik még pont azelőtt teljesítették gyorskörüket, hogy Bourdais falnak csapta autóját.

Heikki Kovalainen csak a hetedik lett a McLarennel, míg a Renault sokat kritizált újonca, Nelsinho Piquet az elfogadhatónak mondható nyolcadik pozícióban végzett, pedig két alkalommal is megpördült.

A brazil pilótát egyszer a nyolcas, majd utolsó gyorskörén a célegyenesre ráfordító kanyar tréfálta meg. Piquet kis híján az utolsó kanyarban összetörte autóját, ám végül megúszta a fallal való ütközést.

Az első tíz sorát Mark Webber (Red Bull), és a balesetet szenvedett Sebastian Vettel (Toro Rosso) zárta.

Kanadai Nagydíj, harmadik szabadedzés:

 1.  Rosberg       Williams-Toyota     1:16.555           16
 2.  Raikkonen     Ferrari             1:16.589 + 0.034   22
 3.  Hamilton      McLaren-Mercedes    1:16.725 + 0.170   17
 4.  Massa         Ferrari             1:16.787 + 0.232   19
 5.  Nakajima      Williams-Toyota     1:16.898 + 0.343   16
 6.  Trulli        Toyota              1:16.946 + 0.391   20
 7.  Kovalainen    McLaren-Mercedes    1:16.952 + 0.397   16
 8.  Piquet        Renault             1:17.060 + 0.505   19
 9.  Webber        Red Bull-Renault    1:17.062 + 0.507   16
10.  Vettel        Toro Rosso-Ferrari  1:17.085 + 0.530   16
11.  Kubica        BMW Sauber          1:17.109 + 0.554   17
12.  Bourdais      Toro Rosso-Ferrari  1:17.282 + 0.727   17
13.  Coulthard     Red Bull-Renault    1:17.322 + 0.767   20
14.  Barrichello   Honda               1:17.557 + 1.002   19
15.  Glock         Toyota              1:17.557 + 1.002   20
16.  Fisichella    Force India-Ferrari 1:17.608 + 1.053   24
17.  Alonso        Renault             1:17.683 + 1.128   16
18.  Heidfeld      BMW Sauber          1:17.766 + 1.211   17
19.  Button        Honda               1:18.178 + 1.623   19
20.  Sutil         Force India-Ferrari 1:18.424 + 1.869   21

Maradj még, olvasd el ezeket is!

Kapcsolódó cikkek

Friss hírek

 

 

 

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!