Rosberg reméli, végre felülkerekedik Hamiltonon - F1VILÁG.HU

Rosberg reméli, végre felülkerekedik Hamiltonon

HIRDETÉS

Azt követően, hogy az utóbbi három versenyen 21 pontot veszített csapattársával, Lewis Hamiltonnal szemben, Nico Rosberg pontosan tudja, össze kell kapnia magát a következő futamokon.


Azt követően, hogy az utóbbi három versenyen 21 pontot veszített csapattársával, Lewis Hamiltonnal szemben, Nico Rosberg pontosan tudja, össze kell kapnia magát a következő futamokon.

A német versenyző nem titkoltan a világbajnoki címért szeretne harcolni idén, és bár a melbourne-i győzelemmel a szezon kiválóan indult számára, Malajziában, Bahreinben és Kínában is alulmaradt a Mercedes másik versenyzőjével, Hamiltonnal szemben.

„Minden hétvége nagyon fontos, de igen, momentán az eredmények alapján ő van formában, nekem pedig fordítanom kell a helyzeten” – vallotta be Rosberg.

„Azért vagyok itt, hogy nyerjek, és megpróbáljam növelni előnyömet az összetettben.”

A 28 esztendős versenyző kifejtette, véleménye szerint nem kell jelentősen változtatnia eddigi hozzáállásán. A Mercedes versenyzője állítja, csupán azért végzett Hamilton mögött az elmúlt versenyeken, mert nem alakultak simán a hétvégéi.

„Határozottan folytatni akarom, amit eddig csináltam. Amire szükségem van, az egy normális hétvége, és meggyőződésem, hogy képes leszek megfordítani a helyzetet.”

„Kínában rengeteget bajlódtunk egész hétvégén, szóval a károk minimalizálásáról szóltak a dolgok leginkább, a második hely pedig ebből a szempontból tökéletes volt.”

„Szóval remélem, ezen a hétvégén minden rendben lesz, hiszen ebben az esetben erősebb lehetek.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!