Rosberg rendesen eltaktikázta az időmérőt

Nem taktikázott jól a Bahreini Nagydíj szombati időmérőjén, ezért kapott ki Sebastian Vetteltől is a Mercedes versenyzője, Nico Rosberg.


Nem taktikázott jól a Bahreini Nagydíj szombati időmérőjén, ezért kapott ki Sebastian Vetteltől is a Mercedes versenyzője, Nico Rosberg.

A német pilóta csak a harmadik helyről rajtolhat majd vasárnap, miközben csapattársa, Lewis Hamilton sorozatban negyedik rajtelsőségét szerezte meg.

„Túlságosan is a versenyre összpontosítottam, ezért nem sikerült jól taktikáznom” – vallotta be Rosberg az időmérő edzést követően.

„Az időmérő második etapjában nem nyomtam annyira, mert azokkal az abroncsokkal még dolgoznom kell a versenyen. Semmiképp sem akartam tönkretenni őket. Viszont így túl lassú voltam, emiatt pedig nem sikerült elkapnom a ritmust.”

„És aztán még Vettel is megelőzött, amire azért nem számítottam az időmérőn. Ez pedig semmiképp sem könnyíti meg a dolgomat a holnapi versenyen.”

Rosberg hozzátette, az időmérő utolsó etapjában is bőven volt oka a bosszankodásra, ráadásul begyulladt bal szeme sem könnyített a helyzetén.

„A Q3-ban az első mért körömet használt lágy gumikkal teljesítettem, melyek meglehetősen lassúak voltak. Szóval nem kaptam el a megfelelő ritmust. De ez a mi felelősségünk – előtte ugyanis átbeszéljük és eldöntjük, milyen módon használjuk fel a gumikat.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

OSRAM

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
pp_gemius_hit('Aurgi_e7YvPTGxeFO8vlnqSc71yG41rhwqueMi4R8QT.b7');

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!