Rosberg simán nyert, Hamilton Bottas mögött 3. lett

A vb-éllovas Rosberg senkitől sem zavartatva nyert hazai versenyén Hockenheimben. Hamilton a 20. helyről harmadiknak jött fel, Bottasszal már nem bírt a hajrában.


A vb-éllovas Rosberg senkitől sem zavartatva nyert hazai versenyén Hockenheimben. Hamilton a 20. helyről harmadiknak jött fel, Bottasszal már nem bírt a hajrában.

A 67 körös Német Nagydíj rajtja máris komoly kalamajkával járt, Kevin Magnussen és Felipe Massa autója összeért az egyes kanyarban, és Massa Williamse fejtetőre fordult, majd rövid csúszás után újra kerekeire billent. Szerencsére a brazil pilótának nem esett baja, Magnussen pedig folytathatta is a versenyt.

Nico Rosberg megtartotta első helyét, Valtteri Bottas és Sebastian Vettel vette üldözőbe a fent részletezett baleset miatt elrendelt biztonsági autós fázis után.

A 20. helyről rajtoló Lewis Hamilton a várakozásoknak megfelelően egymás után előzte meg az előtte lévőket, akik nem voltak vele egy súlycsoportban. Az ötödik körben már a 13. helyen haladt a Mercedes klasszisa. Közben csapattársa, Rosberg az élen folyamatosan növelte előnyét.

Hamilton remek ütemű felzárkózása Daniel Ricciardo mögött torpant meg. Ők ketten jót csatáztak, és az előrefelé menekülő Ricciardo megelőzte Kimi Räikkönent, így a finn egy rövid időre a Red Bull hátvédje lett. Hamilton azonban nem vett vissza, és egy bravúros manőverrel a hajtűkanyarban a belső íven Ricciardót és Räikkönent egyszerre előzte meg.

Nem sokkal később az egymással viaskodó Vettel és Alonso ugyanitt előzte meg Räikkönent, aki satuba került, kis híján ütközés lett a vége.

A 14. körben megkezdődtek a kerékcserék. Rosberg a 15. kör végén állt ki, az első helyre tért vissza – Hamilton elé, aki ekkor még nem cserélt kereket.

A mezőnyben több parázs csata is kialakult, az autók többször is összeértek, de komoly incidens nem történt.

Hamilton a 26. körben cserélt kereket, új szett lágy gumival folytatta, tehát az utolsó etapra tartogatta a szuperlágy gumikat (végül még kétszer cserélt). A brit pilóta a 8. helyre állt vissza. Mindeközben Rosberg képernyőre sem került, zavartalanul rótta a köröket az élen, és a 28. körben már bő 13 másodperc volt az előnye Bottas előtt.

A hajtűkanyarban Hamilton Jenson Buttont is megpróbálta megelőzni, de elszámolta magát, és nekikoccant a McLaren oldalának. Első szárnya bal oldala meg is sérült, de a következő körben így is simán elment Button mellett – miközben bocsánatkérés gyanánt átintett korábbi csapattársának.

Nico Hülkenberg sem tudott komoly ellenállást kifejteni Hamiltonnal szemben, így a 20. helyről kezdő pilóta már az ötödik volt a 33. körben.

A futam továbbra sem volt unalmas, sőt, Daniil Kvyat egyenesen hajmeresztő esemény részese volt, ugyanis kigyulladt alatta a Toro Rosso. Neki szerencsére nem esett baja, de mindenképpen veszélyes jelent volt.

Adrian Sutil a célegyenes elején pörgött meg a Sauberrel, és bár úgy tűnt, tovább tud menni, végül lefulladt. A safety car nem jött be a pályára, néhány pályabíró ugyanis hamar letolta a rossz helyen veszteglő autót.

Hamilton az 53. körben már a negyedik volt, de megelőzte a gumikkal bajlódó Alonsót, így máris dobogós helyre ugrott. Előtte már csak csapattársa és Bottas autózott. A Mercedes sokkal gyorsabb volt, mint az öregebb gumikon futó Williams, a finn pilótának szóltak is, ne nagyon keménykedjen a brittel szemben, inkább hozza be autóját a biztos 3. helyen.

A hajrában Alonso és Ricciardo vívott látványos csatát, Bottas pedig Hamilton dolgát nehezítette meg. Alonso végül nagy nehezen megelőzte Ricciardót, de Vettelt már nem érhette utol.

A győzelmet a végig élen álló Rosberg szerezte meg, akinek ez volt idei negyedik sikere, és nem mellékesen idén nyert először hazai pályán, ahogyan a Mercedes is. Bottas már harmadszor pezsgőzhet a dobogón, a két héttel ezelőtti brit versenyhez hasonlóan ezúttal is második lett, remek védekezést bemutatva a hajrában. Hamilton is nagyszerű teljesítményt nyújtott, a 20. helyről harmadiknak jött fel.

Vettel negyedikként ért célba, a már említett Alonso, Ricciardo páros előtt. Nico Hülkenberg tovább folytatta a szorgos pontszerzést, ezúttal hetedik lett. A top10-ben zárt a két McLaren is Button, Magnussen sorrendben, az utolsó pont pedig Sergio Perezé lett.

A pontversenyben Rosberg 14 ponttal vezet, de sokáig nem örülhet győzelmének, hiszen jövő hétvégén már a Magyar Nagydíjon kell helytállnia.

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
}

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!