Rosberg szerződéshosszabbítása nincs veszélyben - F1VILÁG.HU

Rosberg szerződéshosszabbítása nincs veszélyben

HIRDETÉS

Nico Rosberg ütközése csapattársával, Lewis Hamiltonnal az Osztrák Nagydíj utolsó körében nem lesz kihatással a német versenyző esetleges szerződéshosszabbítására, jelentette ki Gerhard Berger, aki segíti a tárgyalásokat a két fél között.


Nico Rosberg ütközése csapattársával, Lewis Hamiltonnal az Osztrák Nagydíj utolsó körében nem lesz kihatással a német versenyző esetleges szerződéshosszabbítására, jelentette ki Gerhard Berger, aki segíti a tárgyalásokat a két fél között.

A Mercedes német versenyzője egy tíz másodperces időbüntetést és két büntetőpontot kapott azután, hogy az utolsó körben összeütközött az első helyért vívott csatában csapattársával, aki mindezek után elsőként ért célba a Red Bull Ringen.

Rosberg, akinek szerződése az év végén jár le csapatával, már korábban megkezdte a tárgyakásokat a Mercedes vezetésével – Berger segítségével – és korábban elmondta, hogy remélhetőleg még évekig a brackley-i bázisú csapatot erősítheti.

Arra a kérdésre, hogy a történtek kihatással lehetnek-e a tárgyalásokra, Berger a következőket mondta: „Nem, nem és nem.”

„Egy nagyon rövidtávú gondolkodás lenne, ha ez így lenne. Egy olyan versenyt láttunk, ahol valaki kiváló munkát végzett, de aztán történt valami az utolsó körben, ami azt gondolom, hogy a motorsport velejárója.”

„Se Nicot, sem Lewist nem hibáztatom.”

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff szintén elmondta, hogy a történtek nem lesznek semmilyen kihatással Rosberg csapaton belüli jövőjére és nem nyomják rá a bélyegét a jelenleg is folyó tárgyalásokra.

„A szerződés egy hosszú távú dolog, egy versenybalesetnek semmi kihatása nincs erre” – mondta a szakember, aki azonban jelezte, hogy nem tartja kizártnak, hogy csapatutasítást fognak alkalmazni, hogy elkerüljék az ilyen és ehhez hasonló eseteket a szezon hátralévő részében.

Berger szerint nem rossz az ötlet, azonban ezt csak úgy tudja elképzelni, hogy az utolsó néhány körben fagyasztják be a helyezéseket.

Hirdetés

„Ha el akarod kerülni, hogy ilyen történjen az utolsó körökben, akkor közölnöd kell a versenyzőkkel, hogy tartsák a pozícióikat” – magyarázta. „Csak így tudod ezt megakadályozni.”

„Ha a 10. vagy a 20. körben szólnál a versenyzőknek, hogy tartsák a pozícióikat, akkor azt gondolom, hogy senki nem lenne elégedett és mindenki rosszul érezné magát, főleg a nézők.”

„Azonban, ha az első két helyen autózol, és az utolsó körökben szólsz a pilótáknak, hogy már ne harcoljanak, akkor azt a legtöbb ember megértené és nem lenne olyan nagy felháborodás.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!