Verstappen vs. Ocon

Rosberg: Szorosabb a mezőny, mint Melbourne-ben

Jó formában kezdték a Maláj Nagydíj hétvégéjét a Mercedes versenyzői, mind Lewis Hamilton, mind Nico Rosberg ugyanis gyors volt a pénteki szabadedzéseken, Sepangban.


Jó formában kezdték a Maláj Nagydíj hétvégéjét a Mercedes versenyzői, mind Lewis Hamilton, mind Nico Rosberg ugyanis gyors volt a pénteki szabadedzéseken, Sepangban.

A magyar idő szerint hajnalban megtartott első gyakorláson Hamilton volt a legjobb, míg a második szabadedzést csapattársa, Rosberg zárta az élen.

Utóbbi versenyző elárulta, a nagy forróság komoly kihívást jelent a mezőny számára, és egyelőre azt sem lehet megmondani, milyen eredményt érhetnek el a hétvégén, a mezőny ugyanis úgy tűnik, jobban összerázódott Sepangban.

„Őrületesek voltak a körülmények! Ilyen nagy forróságban nagy kihívást mindent jól összerakni” – mondta a német a nap végén.

„Az autók a határon vannak, a gumikopás magasabb volt, mint vártuk. Idén többet csúszkálunk, talán a kisebb leszorítóerő miatt. Még vannak kisebb problémáink, ebből kifolyólag pedig nem is sikerült mindent maximalizálnunk.”

„Úgy tűnik, a leggyorsabb csapatok most közelebb vannak egymáshoz, mint Ausztráliában, szóval dolgoznunk kell még, hogy holnapra javítani tudjunk a teljesítményünkön.”

Rosberg csapattársa, Hamilton kifejtette, elégedett a W05-ös versenygép teljesítményével, azonban van még hová fejlődniük, így a harmadik szabadedzésen tovább próbálják tökéletesíteni a beállításokat.

„Elégedett vagyok azzal a fejlődéssel, amit a két edzésen elértünk ma” – fogalmazott a második szabadedzés után a 2008-as év legjobbja.

„Sikerül teljesítenünk a programunkat. Az autó jónak tűnik, ma főképp arra fókuszáltunk, hogy kiismerjük a gumikat, és megbizonyosodjunk arról, jól beállítottuk az egyensúlyt a hétvégére.”

„Vannak még területek, melyeken fejlődhetünk, szóval a saját munkánkra összpontosítunk, ahelyett, hogy azzal foglalkoznánk, mit csinálnak a többiek.”

Az angol hozzátette, nehéz dolguk lesz a versenyen, a nagy hőség pedig a technikán is kifoghat, így egyelőre hiba volna messzemenő jóslatokba bocsátkozni.

„Szeretnénk jó eredményt elérni ezen a hétvégén, de lehetetlen megjósolni, mi fog történni. Ez az év egyik legtrükkösebb versenye, szóval egyelőre csak meg kell bizonyosodnunk arról, hogy minden feladatot kipipálunk.”

 

Kapcsolódó cikkek

Rosberg: Hamiltonnak is vannak gyenge pontjai

Nico Rosberg, a 2016-os év F1-es világbajnoka kíváncsi, hogy ki lesz idén Lewis Hamilton kihívója, és alig várja, hogy kiderüljön, mire lesz képes Charles Leclerc a Ferrari színeiben.

Hamilton egy erősebb Vettelre számít idén

Lewis Hamilton, a Mercedes világbajnoka újult energiával vág neki a 2019-es F1-es szezonnak, és reméli, hogy szoros csatákat vívhat a Ferrarival és a Red Bull-lal. 

Riportfilm: A bemutatás után pályán az új Mercedes

Bemutatta 2019-es Forma-1-es versenyautóját szerdán az elmúlt éveket végigdomináló Mercedes: a német istálló változatlan felállással, a Lewis Hamilton – Valtteri Bottas kettőssel vág neki az új bajnoki évadnak. Bemutatjuk az F1VILÁG.HU exkluzív riportfilmjét!

Friss hírek