Rosberg úgy érzi, versenyképesebb lehet Monacóban - F1VILÁG.HU

Rosberg úgy érzi, versenyképesebb lehet Monacóban

HIRDETÉS

A Mercedes német versenyzője, Nico Rosberg elárulta, úgy érzi, az eheti barcelonai teszten sikerült előrelépéseket tennie autójával, így a következő, monacói versenyhétvégén versenyképesebb lehet.


A Mercedes német versenyzője, Nico Rosberg elárulta, úgy érzi, az eheti barcelonai teszten sikerült előrelépéseket tennie autójával, így a következő, monacói versenyhétvégén versenyképesebb lehet.

A német versenyző sorozatban négy alkalommal maradt alul csapattársával, Lewis Hamiltonnal szemben, elmondása szerint pedig főleg két terület – a féktávok, valamint a rajtok – okozott nehézséget számára.

Rosberg tavaly nyerni tudott Monacóban, reményei szerint pedig ismét a győzelemért harcolhat majd hazai versenyén.

„Monaco, ahol élek! Nyilván rengeteg szép emlék köt ehhez a helyhez. Itt nőttem fel, és itt élek most is, felnőttként” – mondta a német.

„De a sportban is voltak nagyszerű pillanataim, főleg tavaly, amikor először nyertem itt pályafutásom során. Hihetetlen érzés volt.”

„Egyszerűn fantasztikus Forma-1-es autóval körözni itt, egy olyan versenyhétvége ez, melyet minden versenyző tűkön ülve vár.”

Rosberg hozzátette, csalódott volt, hogy nem tudott nyerni Barcelonában, de ettől függetlenül úgy érzi, elégedett lehet a hétvége alakulásával.

„Összességében elégedett voltam a barcelonai hétvége alakulásával. Persze csalódott voltam, hogy nem tudtam nyerni, de örülök annak, hogy a csapat újabb kettős győzelmet aratott.”

„A bajnoki küzdelem nagyon szoros, és fantasztikus volna, ha hazai versenyemen vehetném át újra a vezetést az összetettben. Szóval keményen fogom nyomni.”

Hirdetés

„Produktív tesztnapom volt Barcelonában, sikerült előrelépéseket tenni a fékezés és a rajtok tekintetében. Ez két olyan terület, mely véleményem szerint értékes időbe került nekem eddig. Remélhetőleg a következő hétvégén már javul a helyzet.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!