Rosbergé a pole a maratoni időmérőn! - F1VILÁG.HU

Rosbergé a pole a maratoni időmérőn!

HIRDETÉS

Nico Rosberg szerezte meg a rajtelsőséget az eső miatt majd’ 2 órán át tartó hungaroringi időmérő edzésen. A német mögött csapattársa, Lewis Hamilton, valamint Daniel Ricciardo végzett.


Nico Rosberg szerezte meg a rajtelsőséget az eső miatt majd’ 2 órán át tartó hungaroringi időmérő edzésen. A német mögött csapattársa, Lewis Hamilton, valamint Daniel Ricciardo végzett.

Az eső fél órával az időmérő kezdete előtt érkezett meg a pálya fölé, emiatt pedig eleve 20 perces csúszással gurulhattak pályára a versenyzők.

A zöld lámpa felvillanása után mindenki pályára hajtott, a csapatok azonban hamarosan figyelmeztették versenyzőiket, hamarosan újabb heves esőzés várható. A radarképek nem hazudtak, néhány perccel később ismét rákezdett – olyannyira, hogy piros zászlóval meg kellett szakítani a kvalifikációt.

1

Nem sokkal ezután aztán előbukkant a nap a felhők mögül, ám nem sokáig folytatódhatott a körözés, Marcus Ericsson ugyanis kicsúszott a pályáról, így ismét elő kellett venni a piros zászlókat. Eközben a pálya folyamatosan száradt, így voltak olyanok, akik felszereltették autóikra a Pirelli intermediate abroncsait.

Így tett Felipe Massa is, aki – mint később kiderült – rosszul döntött. A brazil autója a ’Mansell-kanyarban’ megcsúszott a vizes pályán, a Williams pedig nagy sebességgel a korlátnak ütközött. Massa szerencsére nem sérült meg, autója azonban összetört, így ismét félbe kellett szakítani az időmérőt.

2

5 perc volt még hátra a Q1-ből, amikor újraindulhatott az időmérő – normál körülmények között ekkor már végeredményt szoktunk hirdetni, hiszen délután 3 óra is elmúlt. A Ferrari viccesen meg is jegyezte a Twitteren, ’néhány párkapcsolat rövidebb ideig tart, mint ez a Q1’.

Bár 1 perc hátra volt még az első szakaszból, újra előkerültek a piros zászlók, ezúttal Rio Haryanto balesete miatt. A Q1 után búcsúzott tehát a további küzdelmektől Jolyon Palmer, Felipe Massa, Kevin Magnussen, Marcus Ericsson, Pascal Wehrlein és Rio Haryanto.

Hirdetés

A Q2-ben a versenyzők először még intermediate-abroncsokkal gurultak pályára, hamarosan azonban felkerültek a slick-gumik is a versenygépekre. Valtteri Bottas volt az első, aki megpróbálkozott a sima futófelületű abroncsokkal, és miután rögtön az élre ugrott velük, nyilvánvalóvá vált, hogy mindenki számára ez a megfelelő választás.

A folyamatosan javuló körülményeknek hála a köridők is egyre jobbak lettek, az időmérő második szakaszában végül Max Verstappen volt a leggyorsabb Nico Rosberget és Daniel Ricciardót megelőzve. Sebastian Vettel hatodikként, Lewis Hamilton pedig csak tizedikként jutott a Q3-ba, míg a másik Ferrarival Kimi Räikkönen kiesett, így csak a 14. helyről rajtolhat vasárnap.

3

A Q3-ban a versenyzők folyamatosan próbálták lejjebb szorítani a köridőket a gyakorlatilag már teljesen száraz pályán, ám nem volt könnyű dolguk, a kerékvetők ugyanis helyenként még igencsak vizesek voltak. Ez okozott hajmeresztő pillanatokat, többek között Sebastian Vettel is bravúros manőverrel fogta meg megcsúszó autóját a célegyenesben.

Az első etapok után Hamilton állt az élre, őt Rosberg, illetve a két Red Bull követte.

Miután Fernando Alonso a Q3 végén megpördült McLarenjével, egy ideig úgy tűnt, a sorrend nem is változik, Nico Rosberg azonban a lehető legszerencsésebb időpontban teljesítette mindent eldöntő mért körét, és kevesebb mint 1 tizedmásodperces előnnyel elhappolta a pole-t Hamilton orra elől, akinek Alonso megpördülése tönkretette mért körét.

A maratoni időmérőn tehát Rosberg volt a leggyorsabb, ám könnyen lehet, hogy a versenybírók megvizsgálják majd mért körét, a visszajátszások alapján ugyanis nemigen lassított a dupla sárga zászlós jelzés ellenére.

Ha nem változik az eredmény, a második sorban a két Red Bull foglalhat majd helyet Daniel Ricciardo – Max Verrstappen sorrendben, míg az 5. helyről Sebastian Vettel indul.

Carlos Sainz parádés teljesítményt nyújtott a Magyar Nagydíj időmérőjén, megszerezte ugyanis a 6. helyet, de a McLarenek is kiválóan szerepeltek, hiszen Fernando Alonso 7., Jenson Button 8. lett.

A legjobb tízben végzett még Nico Hülkenberg és Valtteri Bottas is.

A Magyar Nagydíj versenyét vasárnap 14 órától tartják a Hungaroringen.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!