Hírek

Ross Brawn a Honda titkos fegyvere

A Honda Racing brazil versenyzője, Rubens Barrichello szerint Ross Brawn érkezése hatalmas lendületet adhat csapatának, és a brit szakember segítségével komoly sikerekre számíthatnak a jövőben.

A Honda Racing brazil versenyzője, Rubens Barrichello szerint Ross Brawn érkezése hatalmas lendületet adhat csapatának, és a brit szakember segítségével komoly sikerekre számíthatnak a jövőben.

A Ferrari egykori technikai igazgatója, aki dolgozott már együtt Barrichellóval, az idei évtől a Honda Racing csapatvezetőjeként lesz jelen a Forma-1-es versenyeken.

A japán gárda borzalmasan gyengén teljesített a tavalyi évben, amit az is bizonyít, hogy mindössze hat pontot szerzett, mellyel a McLaren kizárását követően a bajnokság nyolcadik helyén végzett.

Barrichello, aki kilenc futamgyőzelmet szerzett Brawn irányítása alatt a Ferrarival, bevallotta, a brit szakember érkezése komoly lendületet adhat a csapatnak.

“Jól érzem magam. Már volt szerencsém együtt dolgozni Ross Brawnnal, és szerintem pontosan ő az, akire szüksége van a Hondának, éppen ezért boldog vagyok, hogy csatlakozott hozzánk” – mondta Barrichello múlt héten Tokióban.

“Kiválóan szervezi a csapatot, és élvezet vele a munka. Éppen ezért már alig várom az idei évet, és biztos vagyok benne, hogy érkezése sokat segíthet majd a Hondának a felemelkedésben” – tette hozzá a brazil versenyző.

Annak ellenére, hogy Brawn teljesen más posztot tölt be a Hondánál, mint anno a Ferrarinál, Barrichello úgy érzi, hogy a brit szakember feladata nagyjából ugyanaz lesz, mint korábban az olaszoknál volt.

“Nem hiszem, hogy más lenne a feladata a Hondánál, mint egykor a Ferrarinál volt” – magyarázta Rubens. “Csak a poszt neve változott. Kiváló szervező, jól tudja irányítani a csapatot, és tudja, hogy kinek hol a helye. Jelenleg a Hondának mindene megvan ahhoz, hogy sikeres legyen, kiváló emberek vannak a csapatban, már csak egy vezetőre volt szükségünk, éppen ezért gondolom úgy, hogy jó helyen van.”

“Véleményem szerint minden pozícióban megállja a helyét, legyen az csapatvezetői, vagy technikai igazgatói feladatkör. Biztos vagyok benne, hogy kiváló munkát fog végezni” – tette hozzá Barrichello.