Rossi: Az F1-ben és az IndyCarban is folytathatom - F1VILÁG.HU

Rossi: Az F1-ben és az IndyCarban is folytathatom

HIRDETÉS

A Manor jelenlegi tartalékosa, az Indianapolis 500-győztes Alexader Rossi azt mondja, nemcsak az IndyCarban, de a Forma-1-ben is vannak opciói a 2017-es évadra vonatkozóan.


A Manor jelenlegi tartalékosa, az Indianapolis 500-győztes Alexader Rossi azt mondja, nemcsak az IndyCarban, de a Forma-1-ben is vannak opciói a 2017-es évadra vonatkozóan.

Az amerikai versenyző az évad elején 1 évre szóló megállapodást kötött az Andretti-Herta Autosporttal, újoncként pedig májusban megnyerte a legendás Indy500-at.

Rossi emellett idén a Manor F1-es csapatának tartalékversenyzője is, és saját bevallása szerint egyáltalán nem mondott még le a Forma-1-ről.

Az Autosport című brit szaklapnak nyilatkozva az ifjú versenyző elárulta, nem tudja még, merre tovább 2017-ben, ám több lehetőség közül választhat.

„Vannak opcióim úgy az IndyCarban, mint a Forma-1-ben 2017-re” – mondta Rossi.

„Voltak egyeztetések a Manorral is egy versenyzői ülés kapcsán, és más F1-es csapat is megkeresett, ami elég érdekes. Vannak az IndyCarban is opciók, amiket megvizsgálhatok, de elmondhatom, hogy az Andrettinek és nekem remek a munkakapcsolatunk, szóval szívesen meghosszabbítanánk az együttműködésünket még néhány évre. Lojális vagyok Michael Andrettihez, csapatához és a Hondához.”

„Versenyzőként nagyon jó lehetőségek kínálkoznak, a versenyzés pedig fantasztikus.”

Bár Rossi a minap egy interjúban még azt mondta, nem került szóba, hogy az F1-es szezon második felében rajthoz áll a Manorral, az Autosportnak elárulta, a Hungaroringen kapott ajánlatot arra, hogy átvegye Rio Haryanto helyét az istállónál. Mivel azonban az IndyCar szezonja szeptember közepéig tart, visszautasította ezt.

„A menedzsmentem és én folyamatos kapcsolatban vagyunk a Manorral, és tudtuk, hogy lehet esély arra, hogy versenyezzünk a 2016-os szezon második felében. Alaposan átgondoltuk, de nemet mondtunk rá az IndyCarban kötött szerződésem miatt.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!