Megosztás:

A rossz taktikán ment el Schumacher versenye

Schumacher képtelen volt maga mögött tartani ellenfeleit.
Schumacher képtelen volt maga mögött tartani ellenfeleit. © Bridgestone

A Mercedes GP csapatfőnöke, Ross Brawn úgy gondolja, hogy a csapat tette tönkre Michael Schumacher versenyét Kanadában, ugyanis túlságosan optimista volt, és túl korán tette fel a német pilóta autójára a szuper lágy gumikat, amik teljesen elfogytak a futam végére.

Schumacher kiválóan kapta el a rajtot, és kihasználva az első kanyarkombinációban történt kisebb kalamajkát, a 13. pozícióból felugrott a nyolcadikra, sőt volt egy pont, mikor a harmadik helyen tanyázott.

A hétszeres világbajnok első kiállása után Robert Kubica elé ért vissza, aki azonnal támadást intézett ellene már bemelegedett abroncsain, ám Schumacher nem hagyta annyiban a dolgot, aminek az lett a vége, hogy átvágták az egyik sikánt, melyben megsérült az egyik abroncsa.

Schumacher ugyan felzárkózott a pontszerző helyekre, utolsó kiállását túl korán ejtette meg, ráadásul az utolsó etapra hagyta a lágyabb keverékű abroncsokat, amik teljesen elkoptak, ezért hárman is elmentek mellette, így végül nem tudott pontokat szerezni csapatának.

Brawn szerint a csapat volt az, aki elszúrta a dolgot, mert rosszul választotta meg a német pilóta gumistratégiáját.

„Michael nagyon erősnek tűnt a verseny első fázisában, és kiváló helyen autózott” – mondta a csapatfőnök. „Sajnos a Kubicával történt incidens miatt megsérült a jobb első gumija, ezért egy extra kiállást kellett teljesítenie, ami teljesen felborította a gumistratégiánkat.”

„Ennek tetejében túlságosan optimisták voltunk, és túl korán tettük fel autójára az lágyabb keverékeket, így Michael a futam vége felé járva már nagyon szenvedett. Sikerült néhány pontot szerezni (Nico Rosberg révén, aki a 6. lett), de nem annyit, mint amennyiben bíztunk.”

Annak ellenére, hogy csak a 11. helyen végzett, Schumacher nem volt túlságosan szomorú, ugyanis elmondása szerint – a gumikat leszámítva – kiválóan teljesített az autója, és egyébként is elmondta a múlt hét elején, hogy már a 2011-es szezonra fókuszál.

„A verseny vége felé, mindent megtettem annak érdekében, hogy magam mögött tartsam a többeket, azonban ez nem volt lehetséges, mert a gumik teljesen elkoptak, miután több mint a verseny felét azokon teljesítettem. Olyan autókkal harcoltam, melyek végsebessége rendben volt, így nagyon nem volt könnyű dolgom.”

„Mindenesetre az autó jól muzsikált, így optimistán várhatjuk a következő futamot.”

Olvasóink ajánlatai:

MEGOSZTÁS: