RTL: Räikkönen már szerdán aláírt a Ferrarihoz

Egyre biztosabbnak tűnik, hogy a Forma-1 2007-es világbajnoka, Kimi Räikkönen jövőre visszatér a Ferrarihoz.


Egyre biztosabbnak tűnik, hogy a Forma-1 2007-es világbajnoka, Kimi Räikkönen jövőre visszatér a Ferrarihoz.

A német RTL televízió weboldala vasárnap délelőtt tényként közölte, a finn versenyző aláírta szerződését a maranellói gárdával, így jövőre ismét vörös színekben száll majd harcba a világbajnoki elsőségért.

A német médium cikke szerint Räikkönen és menedzsmentje szerdán állapodott meg a Ferrari csapatával, így jövőre Fernando Alonso csapattársa lesz majd.

A Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo szombaton, Monzában úgy nyilatkozott, napokon belül bejelentik, milyen versenyzőpárossal vágnak neki a 2014-es világbajnoki küzdelmeknek – a presidente azonban újságírók kérdésére azt mondta, még nem döntöttek a jövő évi felállásról.

„A következő néhány napban meghozzuk a döntést – egyelőre még nem döntöttünk semmiről. Senkivel sem írtunk alá szerződést. Tárgyalni fogunk [Felipe] Massával, véleményt alkotunk, majd döntünk.”

Räikkönen 2009-ben távozott a Ferraritól, miután 2007-ben bajnoki címet nyert a csapattal. Ha valóban a Ferrarinál folytatja, helyét a hírek szerint Nico Hülkenberg veheti át a Lotusnál.

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

OSRAM

window.onload = function() { googletag.cmd.push(function() { var avtracker = googletag.defineSlot('/28240038/0415_f1vilag_pr_lead', [1, 1],'div-gpt-ad-1570612870170-0').addService(googletag.pubads()); googletag.display('div-gpt-ad-1570612870170-0'); googletag.pubads().refresh([avtracker]); }); }

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
}

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!