Sainz: Amatőr hiba volt, tanultam belőle! - F1VILÁG.HU

Sainz: Amatőr hiba volt, tanultam belőle!

HIRDETÉS

Max Verstappen és Carlos Sainz is pontot szerzett a Toro Rosso számára, így mindkét versenyző boldogan távozik a Japán Nagydíj helyszínéről.


Max Verstappen és Carlos Sainz is pontot szerzett a Toro Rosso számára, így mindkét versenyző boldogan távozik a Japán Nagydíj helyszínéről.

Verstappen nagyon élvezte a versenyt, habár néhányszor beragadt ellenfelei mögé, ami megnehezítette a dolgát – végül azonban sikerült a többiek elé kerülnie, így a 17. helyről rajtolva sikerült a pontszerzés.

„Végül sikerült elöl végezni, ami nagyon pozitív. Remek verseny volt! Az, hogy a 17. pozícióból a 9.-re jöttem fel egy ilyen pályán, jó eredmény, örülök, hogy ismét pontokat szereztem, ez egy nagyon jó nap volt!”

Sainz legfőképp a futam elejét élvezte, mert később beragadt Maldonado mögé, ami problémát okozott számára a hátralévő körökre.

„Az első etap jól sikerült a közepes keverékkel, majd még jobb volt a második a keménnyel. Tényleg, mintha repültem volna, utolértem az előttem állókat. Aztán eljött az a pont, hogy egyszerűen képtelen voltam megelőzni a Lotust.”

Sainz elmondta, a csapat arra kérte, figyelje, Maldonado behajt-e a bokszba, és ő ellenkezőleg cselekedjen. A spanyol úgy látta, venezuelai ellenfele kiáll kereket cserélni, azonban végül nem így történt, így gyorsan kellett reagálnia, ezért ment neki a bejáratnál lévő bójának, amely sérüléseket okozott az autón.

„Ennek ellenére úgy gondolom, idén ez volt az egyik legjobb versenyem. A csapat remek munkát végzett, és úgy gondolom, ha nem hibázok, akkor jobb eredményt is elérhettünk volna. Amatőr hiba volt, de tanultam belőle.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!