Megosztás:

Sainz legjobb F1-es eredményét érte el Szingapúrban

Az ifjú spanyol remekül helytállt a versenyen - végül 4. lett.
Az ifjú spanyol remekül helytállt a versenyen - végül 4. lett. © Scuderia Toro Rosso

Forma-1-es pályafutása legjobb eredményét érte el a vasárnapi Szingapúri Nagydíjon Carlos Sainz – a spanyol 4. lett, elmondása szerint pedig nagyon büszke, mert egy hihetetlen kemény versenyen van túl.

A Toro Rosso versenyzője a 10. helyről vágott neki a futamnak, a rajtja azonban igencsak rosszul sikerült, később azonban sikerült előre verekednie magát.

Sainz végül megörökölte a 4. helyet, amikor a renault-s Nico Hülkenbergnek problémái támadtak.

„Nagyon megérdemeltük ezt az eredményt, mindent jól csináltunk” – mondta az ifjú spanyol.

„Voltak nehéz pillanatok, főleg, amikor mögöttem új intermediate-gumikkal jöttek, az enyémek pedig használtak voltak. És aztán, amikor mindenki ultralágyakra váltott, én pedig szuperlágyakon voltam. Nagyon keményen kellett védekeznem olyanokkal szemben, akik a gumik miatt 1 másodperccel gyorsabbak voltak nálam.”

„És aztán beindultak a dolgok, megelőztünk néhány riválist, és végül a 4. helyen végeztünk, ami hihetetlen.”

Sainz nagyszerű héten van túl, hiszen nemrég jelentették be, hogy jövőre ő lesz Hülkenberg csapattársa a Renault-nál. A spanyol azt mondja, a Szingapúri Nagydíj vasárnapja egy nagyon fontos nap volt pályafutásában.

„Ez egy nagyon fontos nap volt. Egyike a legfontosabbaknak pályafutásom során, és nagyon-nagyon boldog vagyok. Sokkal nehezebb verseny volt, mint gondolnák, mert Checo [Sergio Perez] mögöttem ultralágy gumikon volt, [Nico] Hülkenberg pedig frissebbeken, és az egész versenyt azzal töltöttem, hogy a tükreimet néztem, és próbáltam nem hibázni.”

„Tudtam, hogy jobb a tempójuk, mégis előttük tudtam végezni. Sokkal keményebb volt, mint amilyennek kívülről tűnt.”

MEGOSZTÁS:

Ezt olvastad már?

A Mercedes motorsport-igazgatója, Toto Wolff elárulta, sajnálja a Ferrari csapatát a...

Hozzászólások

( komment)