Megosztás:

Sainz: Szombaton már bonyolódik a helyzet

Meggyőzően szerepeltek a Toro Rossók pénteken, Melbourne-ben.
Meggyőzően szerepeltek a Toro Rossók pénteken, Melbourne-ben. © Scuderia Toro Rosso

Ugyan jól sikerült a pénteki edzésnap, Carlos Sainz pontosan tudja, nem dőlhetnek hátra.

A Toro Rosso versenyzője az első edzésen 11., a másodikon 7. lett, és elmondása szerint minden okuk megvan arra, hogy optimistán várják a folytatást.

„Pozitívan indult az első versenyhétvége itt, Ausztráliában” – mondta a spanyol tehetség.

„Sikerült teljesítenünk a tervezett programot, és nem voltak problémáink – ez volt a legfőbb célunk ma. Folyamatosan tanultunk, és ott folytathattuk, ahol a teszteken abbahagytuk, úgyhogy pozitívan alakult a péntek.”

„Ez persze nem jelenti azt, hogy pihenhetünk, hiszen szombaton válnak csak igazán bonyolulttá a dolgok. A kezdet viszont jól sikerült. Tudjuk, hogy koncentráltnak kell maradnunk, és jó köridőt kell kihoznunk az autóból.”

Sainz csapattársa, Daniil Kvyat a 10. helyen zárta a mai edzésnapot.

„Produktív napunk volt” – mondta az orosz.

„Sok kört meg tudtunk tenni és könnyedén teljesítettük a tervezett programot. Mindig van terület a fejlődésre, és meggyőződésem, hogy holnapra sikerül előrelépnünk.”

MEGOSZTÁS:

Ezt olvastad már?

Sikeres akar lenni a Ferrarival, és nem foglalkozik a Mercedesszel kapcsolatos pletykákkal...

Hozzászólások

( komment)