Sainz: Utolsó helyről a dobogóra

Carlos Sainz, McLaren, podium
Fotó: McLaren
Carlos Sainz, a McLaren versenyzője óriási versenyt teljesített az F1-es Brazil Nagydíjon: az utolsó helyről rajtolva lett végül harmadik.

Ugyan Lewis Hamilton szelte át harmadikként a célvonalat, és a dobogón is ő ünnepelhetett, azonban a futam után 5 másodperces büntetéssel sújtották, így pozícióját Sainz örökölte meg

A spanyol pilótának az időmérő edzésen motorgondjai akadtak, így nem is tudott mért kört teljesíteni, és a futamot az utolsó helyről volt kénytelen megkezdeni. Sainz azonban remek felzárkózást mutatott, és végül ki tudta használni azt, hogy az élmezőnybeli pilóták – Verstappen kivételével – kiestek az első helyekről. 

Annak ellenére, hogy a pódiumceremónián nem vett részt, Sainz nagyon boldog volt a futamot követően, és végül az egész csapattal együtt felállhatott a dobogóra. 

„Ez egy furcsa első dobogó úgy, hogy nem voltam ott a futam után” – nyilatkozta a McLaren versenyzője. „De nagyon boldog vagyok a mai verseny miatt.”

„Az, hogy harmadik lettem azok után, hogy a mezőny végéről kellett felzárkózni, nagy kihívás volt, de a végéig küzdöttünk azzal, ami rendelkezésünkre állt.”

„Nagyon eseménydús verseny volt, és úgy gondolom, én voltam az egyetlen autó, aki egykiállásos taktikán volt” – folytatta Sainz. „Nagyon nehéz volt a középmezőny autóit magam mögött tartani a biztonsági autós újraindítások után, de sikerült megvédenem a pozícióm, és előnyt kovácsoltam abból, ami elöl történt.”

A McLaren versenyzője elmondta, nagyon nehéz volt védekeznie a futam végén Kimi Räikkönennel szemben, ugyanis egyáltalán nem volt tapadása – így ralis képességeire kellett hagyatkoznia. 

„Szó szerint nem volt tapadásom. A negyedik és ötödik fokozatban csúszkáltam, az újraindításnál nagyon lassú voltam. A raliképességeim határozottan segítettek abban, hogy kezelni tudjam az autót, aztán ettől kezdve csak védekeztem, védekeztem és védekeztem, ahogy csak tudtam.”

Az utolsó helyről indultam, és átmentem a mezőnyön: minden megmozdulás, minden védekezés, minden támadás pontosan úgy működött, ahogy akartam – ez nagyon különleges volt.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Hírlevél