Sajtóhír: Massa megegyezett a Williamsszel

Német és brazil sajtóértesülések szerint megegyezett Felipe Massával a Williams Forma-1-es csapata, így a rutinos versenyző 2017-ben mégis folytatja a versenyzést a száguldó cirkuszban.


Német és brazil sajtóértesülések szerint megegyezett Felipe Massával a Williams Forma-1-es csapata, így a rutinos versenyző 2017-ben mégis folytatja a versenyzést a száguldó cirkuszban.

A brazil pilótával azt követően kezdett el egyeztetni a Williams, hogy a Mercedes egy igencsak komoly ajánlattal jelentkezett be Valtteri Bottasért, aki Nico Rosberg helyét vehetné át a világbajnok csapatnál.

Az Auto Bild értesülései szerint Massának 6 millió eurót, azaz közel 2 milliárd forintot kínált a grove-i istálló, mivel a csapat és fő támogatója, a Martini mindenképpen azt szeretné, ha a 18 esztendős Lance Stroll mellett egy rutinos versenyzője is lenne a csapatnak.

Érdekesség, hogy az Auto Bild szerint Lewis Hamilton nem szerette volna azt, hogy Pascal Wehrlein legyen a csapattársa a következő évadban.

Amennyiben Massával valóban megegyezett a Williams, szinte biztos, hogy Valtteri Bottas lesz Hamilton csapattársa a Mercedesnél – ezt pedig akár már január első hetében bejelentheti a német istálló.

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!