Sauber nem bánja, hogy megmentette csapatát

Peter Sauber elmondta, hogy most is ugyanazt tenné, mint tavaly novemberben, mikor átvette egykori csapata irányítását a sportból kivonuló BMW-től, jóllehet eddig még egyetlen pontot sem szereztek, és csak szenvednek az idei évben.


Peter Sauber elmondta, hogy most is ugyanazt tenné, mint tavaly novemberben, mikor átvette egykori csapata irányítását a sportból kivonuló BMW-től, jóllehet eddig még egyetlen pontot sem szereztek, és csak szenvednek az idei évben.

A svájci üzletember, aki a 2005-ös bajnokság végén eladta csapatát a német autógyártónak, visszavásárolta alakulatát a tavalyi szezon végén, miután a BMW bejelentette kivonulását a Forma-1-ből.

Bár a téli teszteken kiváló teljesítményt nyújtott a Ferrari motorokra váltó svájci gárda, az első négy versenyen borzalmasan gyengén teljesített, amit mi sem bizonyít jobban, mint az, hogy egyedüliként nem szerzett pontot a már meglévő csapatok közül.

Mindezek ellenére Sauber úr elmondta, hogy semmit nem bán, és akkor sem változtatna döntésén, ha visszatekerhetné az időt.

„November végén két választásom volt: vagy átveszem a csapat irányítását, vagy végignézem, ahogy bezárja kapuit a hinwili bázis. Ez utóbbi pedig soha nem volt lehetőség számomra, azt nem tudtam volna elviselni” – mondta Sauber.

„Mindig is tisztában voltam azzal, hogy nem lesz könnyű, azonban ha most lennék abban a helyzetben, nem döntenék másképp.”

Az üzletember azt is elmondta, hogy nem ringatta magát álomvilágba, és mindig is tudta, hogy időbe fog telni, míg felveszik a ritmust, és harcba szállhatnak ellenfeleikkel.

„Nem titok, hogy mindannyian többet vártunk a téli teszteken látottak alapján. Az igazság az, hogy le vagyunk maradva riválisaink mögött” – folytatta Sauber úr, aki szintén sokat vár a Force Indiától átigazolt új technikai igazgatótól, James Key-től.

„James már elvégezte a kezdeti vizsgálatokat, és kijelölte azokat a dolgokat, amire feltétlenül szükségünk van ahhoz, hogy javulást tudjunk elérni. Azonban ő is csak egy mérnök, nem egy csodatévő, és az intézkedéseinek is idő kell, míg azok meghozzák a várt hatást.”

„Azt is tudjuk, hogy a többiek sem fognak tétlenkedni, így kétszer nagyobb lépéseket kell tennünk előre, hogy behozzuk a lemaradásunkat. James a közép-, és hosszú távú tervekért felelős.”

Bár a csapat versenygépei továbbra is fehérek, szponzorok logóitól mentesek, Sauber elmondta, hogy megvan a megfelelő anyagi forrásuk ahhoz, hogy befejezzék az idei évet, azonban nagyon gyorsan támogatót kell találniuk, hogy minden rendben legyen 2011-ben.

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!