Sauber: Valamit kezdeni kell a drága motorokkal

A Sauber Forma-1-es csapatát irányító Monisha Kaltenborn úgy véli, a motorgyártóknak minden tőlük telhetőt meg kell tenniük annak érdekében, hogy a jövőben sokkal olcsóbbá váljanak az F1-es erőforrások.


A Sauber Forma-1-es csapatát irányító Monisha Kaltenborn úgy véli, a motorgyártóknak minden tőlük telhetőt meg kell tenniük annak érdekében, hogy a jövőben sokkal olcsóbbá váljanak az F1-es erőforrások.

Bernie Ecclestone, a királykategória teljhatalmú ura nemrég úgy nyilatkozott, azt szeretné, ha a Forma-1 mezőnye ismét V8-as motorokat használna, később pedig kijelentette, hajlandó lenne elfogadni azt is, ha a jelenlegi, V6-os erőforrásokon változtatnának – természetesen úgy, hogy a költségek ne emelkedjenek jelentősen.

Az egyeztetések tovább folytatódnak arról, hogy 2017-re nagyjából 1000 lóerősre emelik a motorok teljesítményét. A jelenlegi V6-os motorok évente mintegy 18 millió fontba kerülnek csapatonként, ami néhány kisebb istálló számára komoly terhet jelent.

„Partnercsapatként számunkra a legfontosabb kérdés egy motor esetében, hogy mennyibe kerül” – mondta Monisha Kaltenborn, kinek csapata, a Sauber a Ferrari erőforrását használja a száguldó cirkuszban.

„A motorok régebben is komoly tényezők voltak a költségek vonatkozásában, de ettől sikerült évekre eltávolodnunk. Most viszont újra visszatértünk oda, hogy ez az egész nem túl ésszerű.”

Kaltenborn azt sem érzi igazságosnak, hogy a partnercsapatok fizetnek a motorfejlesztésekért, melyeket a gyártók gyári alakulataik révén egyébként is elvégeznének.

„Miközben vásárlóként teljes mértékben megértjük, hogy egy gyártónak a legfrissebb technológiát kell felvonultatnia, úgy véljük, egy jóval ésszerűbb szintre kellene terelni ezt az egészet ügyet. Nem gondolnám, hogy minket kellene megcsapolni a fejlesztéseikhez, hiszen azt a motort egyébként is legyártanák.”

„Soha nem fogunk olyat látni, hogy a Mercedes Ferrari-motorral versenyez a Forma-1-ben, vagy fordítva.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

OSRAM

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
}

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!